Hírek Jász-Nagykun-Szolnok Megyéből

Az elmúlt 24 órában történt.

 

Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

Egy 58 éves férfi 2021. március 26-án, a délelőtti órákban motorkerékpárral közlekedett Kisújszálláson, a Széchenyi úton. Haladása során egy útkanyarulathoz érve áttért a szemközti forgalmi sávba, és ott nekiütközött a vele szemben közlekedő tehergépkocsinak. A baleset következtében a helyi férfi motorjával együtt elesett, és - az elsődleges orvosi vélemény alapján - 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mivel a motorossal szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, valamint megállapítást nyert, hogy a férfi a vezetői engedélyét sem tartotta magánál.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a figyelmet, hogy ezen a tavaszias, napsütötte hétvégén fokozottan számítani kell a motorkerékpárosok nagyobb számban történő megjelenésére az utakon! Kérjük, hogy a közlekedés minden résztvevője kölcsönösen figyeljen oda egymásra, és a szabályokat betartva óvatosan, biztonságosan közlekedjenek! A járművezetők tartsanak önmérsékletet, hiszen ittas vezetéssel nemcsak saját magukat, hanem családtagjaikat és a vétlen közlekedőket is veszélybe sodorhatják!

…hogy mindenki hazaérjen!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14