Első osztályban fog tanítani Miklósi Krisztián

Miklósy Krisztián a Györfi Sándor Katolikus Általános Iskola tanítóját ismerhetik meg,

 

aki szeptemberben elős osztályban fog tanítani.

Miklósy Krisztiánnal a Györfi Sándor Katolikus Általános Iskola tanító bácsijával beszélgetünk, így furcsa is kimondani, hiszen nem nagyon jellemző, hogy ezt a pályát választják a fiúk 18 éves korukban ön miért lett tanító bácsi?

- Én is nagyon sok szeretettel köszöntöm a kedves nézőket. Hát a tanulmányaim itt a mostani Kovács Mihály Általános Iskola, akkor még Kálvin 9 iskolában végeztem, és az ottani nagy úgymond nagy példaképeim, tanáraim hatására választottam ezt a pályát.

Sárika néni, Katona Mihályné, , Halászné Margó néni, Éva néni, ő volt az osztályfőnöke, és azért választottam ezt a pályát, mert nagyon szeretem a gyerekeket és szeretek a gyerekekkel foglalkozni.

És amikor végzett, rögtön a Győrfibe került?

2000-ben kerültem ide a Győrfi István Katolikus Általános Iskolába. Pánti Ildikó néni vett fel engem ide dolgozni, és az ő inspirálására, illetve támogatásával kezdtem itt meg a munkámat.

Akkor, amikor idekerült, akkor azért még nem nagyon volt jellemző, hogy férfiak is tanítók lesznek. Hogyan fogadták az akkori elsősök.

Hát igen, furcsa volt. Igazából én ugye Békéscsabán végeztem a Kőrösi Csoma Sándor Tanítóképző Főiskolán, mint tanító, bár egyelőre ott sem volt túl sok fiú. Amikor idekerültem, igazából szeretettel fogadtak, nem úgy néztek rám, mint egy úgymond kuriózumra.

A kollégák is megszokták, szerencsére van még férfi tanító kollégám, úgyhogy nem én vagyok igazából az egyetlen, és a hosszú évek elteltével meg aztán teljesen elfogadtak, így mint férfi tanító bácsit úgymond. Elsősökkel kimondottan gy 8-9 éve foglalkozom, tehát nekik is egy kicsit szokatlan volt ez, hogy ilyen picikkel vagyok, de szerintem teljes mértékben elfogadták és az összhangot megtaláltam velük.

Most úgy tudom, hogy szeptembertől napközisként fogja segíteni az elsősöknek a tanulását. Mennyiben nehezebb vagy könnyebb esetleg délutánosnak lenni, vagy éppen nagyobb a felelősség, hogy segítsen a délutános párjának, tehát egy picit erről beszéljünk.

Természetesen nagyon fontos, hogy egész napos oktatás van, nagyon fontos a délelőtti, kötelező tanórák mellett a délutáni foglalkozás is. Ezeknél a pici gyerekeknél, az óvodából, az iskolába való átjövetelnél, úgymond vagy a szokásoknál, kialakulásában nagyon fontos szerepet játszik a napközis foglalkozásokon, illetve a délutáni oktatás, tanulás.

Ebbe beletartozik nemcsak maga a tanulási idő, hanem a szabadidős tevékenység, ami délelőtt a szüneteken kívül inkább a délutáni foglalkozásokra, délutáni időre jobban van lehetőség.

Mint tudjuk, az újból átjövő gyerekeknek a játék az a mindenük. Tehát a játékkal lehet őket megfogni, a játékkal, lehet őket itt késztetni, hogy minél intenzívebben megszokják, minél hamarabb megszokják az iskolai szabályokat, és ezt kihasználva próbálom segíteni a délelőttös kollégákat, arról nem beszélve, hogy délelőtt nem mindenre van idő a 45 perces órákon és a délutáni foglalkozásokon a gyakorlás nagyon-nagyon sokat számít, és nagyon fontos a gyerekeknek.

Illetve, hogy a szülőket mentesítsük az alól, hogy otthon csak az a minimális kis gyakorlás marad, ami még esetleg a rákövetkező nap óráira szükséges.

Én emlékszem rá, voltunk itt az iskolában is többször, amikor a diákjaival volt. Fürtökben lógtak ön körül, és hallgatták Krisztián bácsit, tehát nagyon odafigyeltek arra mindig, amit mond, szigorúnak tartja egyébként magát, vagy inkább ilyen engedékenynek?

Épp az ellenkezőleg, engedékeny, néha még túl engedékeny is vagyok, ezt néha meg szoktam azért kapni, de tartom azt a minimális határt, amit egy pedagógusnak azért kell tartani, de azért én úgy gondolom, és azért is szoktak rám úgy felnézni talán, mint egy pótapukák itt a gyerekeknek.

Természetesen nem vagyok szigorú egyáltalán.

Mindenben benne van, gondolom, minden játékban benne van, amit a gyerekekkel közösen végeznek.

Így van. Minden játékban, mindamellett, hogy a készségtárgyakat alsóban tanítom, testnevelés, rajz, technika.

Mi jelenti önnek a kikapcsolódást?

A kikapcsolódás számomra , ha a gyerekekkel játszhatok. Nyilván vannak kötelező dolgok, a házi feladat elkészítése és a gyakorlás, stb. de amikor egy kicsit szabadabbak a programok és több lehetőség van ilyenkor közelebb kerülni egymáshoz, mármint a gyerekek és köztem lévő kapcsolat erősítésére, ez nekem kikapcsolódást jelent.

Mondjuk a kirándulás, olvasás, tehát amikor innen leteszi a lantot, úgymond hazamegy, akkor mivel foglalkozik legszívesebben?

A feleségemmel szoktunk közös programokat szervezni, illetve olvasással eltölteni az időt általában.

Én azt kívánom, hogy akkor szeptembertől is legyenek nagyon jók az elsősök, és nagyon sok tudást tudjanak nekik átadni.

Köszönöm szépen, és ugyanúgy, ahogy a kolléganőm is mondta, mindig nagy várakozással és izgalommal tölt el bennünket ez az időszak, hiszen az ovisoknak a jövetele mindig egy nagy izgalmat jelent, pláne most ebben a vírushálózatos időszakban, amikor sajnos nem úgy működött most itt az iskola előkészítő, illetve a molnár formában. Ez idáig mindig fizikailag ott voltunk, kontaktusban voltunk velük, ismertük a gyerekeket, megismertük az iskola előkészítők folyamán, most pedig sajnos csak ilyen online formában, és ez így dupla izgalmat hoz számunkra.
Köszönjük szépen.

Én is nagyon szépen köszönöm, és üdvözlök mindenkit.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14