Elismerésben részesült

Orvos Anetta Csilla, egyfajta küldetésének érzi a másokon való segítést. Most a katasztrófavédelem ismerte el munkáját.

 


Gyerekként korrepetálta társait, s felnőttként már egyfajta küldetésének érzi a másokon való segítést Orvos Anetta Csilla, a Magyar Vöröskereszt Karcagi Területi vezetője, akinek a katasztrófavédelem területén végzett munkáját dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató emléktárggyal ismerte el.
Orvos Anetta Csilla nagyon örült a díjnak, egyáltalán nem számított rá.
2005-ben csatlakozott a Magyar Vöröskereszthez az akkori kenderesi vöröskeresztes titkár biztatására, 2016 júliusa óta látom el jelenlegi feladataimat Karcagon, Berekfürdőben, Túrkevén, Kisújszálláson és Kenderes-Bánhalmán.
Úgy érzi, neki a segítés az életcélja, mintha erre született volna ide a földre, igazából ebben éli ki a mindennapjait. Örömet szerez, ha másokon segíthet.
Már iskolásként kedves volt társaimhoz, figyelt arra, hogy korrepetálja azt, aki le van maradva a tanulásban, így felnőttként is egyértelmű volt, hogy önkéntes vöröskeresztes segítő lesz.

Most irányítja az önkéntes munkát a véradásszervezéstől az adományosztáson át a katasztrófavédelemmel való együttműködésig. Két éve csatlakoztak a Tisza Mentőcsoporthoz, ahol a képzésekben, gyakorlatokban vesznek részt.
Fontos feladata az utánpótlás nevelés és a katasztrófavédelem is számíthat rájuk képzésekben. Jó az együttműködés a két szervezet között, példa erre a közös katasztrófavédelmi és az elsősegélynyújtó verseny és a Karcagon rendezett országos katasztrófavédelmi verseny.
Véradóként is példát mutat, bár sokáig félt a tűtől, nehezen szánta rá magát az első véradásra, de sikerült legyőzni kezdeti félelmét, tavaly már 20-szoros véradó kitüntetett volt.


Önkénteseivel a véradásszervezés mellett a rászorulókért is sokat tesznek, legyen az élelmiszer vagy ruhaadomány-osztás, vagy szájmaszk varrása a védekezésben résztvevőknek.
A katasztrófavédelem is nagyon komoly feladat, nagy fegyelmet és összpontosítást követel tőlük.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek