Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Az elmúlt 24 órában történt.

A megye rendőrei az elmúlt napon két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

Egy helyi lakos úgy hajtott ki személygépkocsival egy ingatlanról 2020. május 11-én 10 óra 30 perc körül Szolnok belterületén, hogy nem adott elsőbbséget az úttest mellett kiépített kerékpárúton haladó kerékpárosnak. A biciklis nekiütközött a személygépkocsinak és elesett. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a kerékpáros 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Egy jászalsószentgyörgyi lakos közlekedett motorkerékpárjával 2020. május 11-én 7 óra 39 perc körül Szolnok belterületén, ahol egy kereszteződéshez közelítve fékezés közben elveszítette uralmát a jármű irányítása felett és elesett. A 28 éves motoros – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a közlekedési balesetek megelőzhetőek! Ezért kérjük, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek!

...hogy mindenki hazaérjen!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.