Bejelentés érkezett a rendőrségre egy tiszasülyi lakostól 2021. március 13-án, mert – jelenleg nem lakott – ingatlanába ismeretlenek bementek, ott kutatást végeztek. A jogsértők nem aprózták el tevékenységüket, különböző használati tárgyakat – gázpalackot, üvegasztalt, elektronikai eszközöket, bútorokat, étkészleteket, hűtőszekrényt, serlegeket – tulajdonítottak el, sőt még a beépített lámpatesteket is kifeszítették a helyükről és azokat is ellopták.
A bejelentést követően a rendőrök helyszíni szemlét folytattak, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki, így hamarosan a feltételezett elkövetők személye is ismertté vált. Az egyenruhások három tiszasülyi lakost állítottak elő a Szolnoki Rendőrkapitányságra, akiket gyanúsítottként kihallgattak. A 28 éves nő és 22 éves élettársa elmondták, hogy 2020 decembere óta hoznak el az épületből tárgyakat, míg fiatalkorú, harmadik társuk két héttel ezelőtt csatlakozott hozzájuk. A rendőrök a terhelteknél végrehajtott kutatás során megtalálták az eltulajdonított értékeket.
A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.