A vállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést

Magyarországon a közepes és nagyvállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést, például IT-szakemberek,

 

fizikai dolgozók és a gyártás területén dolgozó alkalmazottak felvételét tervezik

- derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő MTI-hez eljuttatott felméréséből. A kutatásba a különféle iparágakban, de főként az IT/technológia, a gyáripar, az üzleti, a banki és pénzügyi szolgáltatások, illetve az autóipar területén működő magyarországi cégeket vonták be. A felmérésben csaknem 300 olyan vállalati szakembert kérdeztek meg, akiknek rálátásuk van a HR és a munkaerőfelvételi folyamatokra, az adatfelvétel 2020 november-decemberében volt.

A válaszadók 57 százaléka állítja, hogy a toborzási folyamat hossza körülbelül megegyezik a 2020-ban tapasztalttal, míg az új gyakorlatok, például az online és a telefonos interjúk miatt 23 százalék úgy véli, hogy idén a megfelelő jelölt kiválasztása több időt vesz majd igénybe. A megkérdezettek 45 százaléka idén a fluktuáció stagnálásával számol, míg 27 százalékuk számít kisebb, 22 százalékuk pedig nagyobb mozgásra a saját területén.

A vállalati szakemberek 52 százaléka szerint a munkaerőpiacon elérhető jelöltek egyik legfőbb hiányossága továbbra is az iparági munkatapasztalat hiánya, 37 százalékuk úgy vélte, hogy jelentős probléma még a nyelvtudás hiánya is.

A felmérésben résztvevők 58 százaléka a hiányosságok orvoslására továbbra is az oktatást és a tréningeket tekinti a legfontosabb eszköznek.

A döntően közép- és nagyvállalati szakemberek válaszai alapján úgy tűnik, hogy a járvány nem volt jelentős hatással az érintett cégek 2021-re előirányzott munkabér-kifizetéseire. A megkérdezettek 70 százaléka tervez emelést, csaknem negyedük állítja, hogy az inflációnál magasabb ütemben növelik a fizetéseket, 46 százalékuk pedig inflációkövető béremelésről számolt be.

A felmérésből kiderült, hogy a vállalatok által ajánlott béren kívüli juttatások közül a home office vezeti a listát: a cégek 83 százaléka él ezzel a lehetőséggel, döntően a vírushelyzet hatására kialakuló új munkaerőpiaci trendeknek megfelelően.

A kutatásban azt is vizsgálták, hogy az otthoni munkavégzés mennyire válhat az új normává a vírus elvonulását követően. A válaszadók 37 százaléka heti 1-2 nap, 22 százaléka 3-4 nap erejéig engedélyezné hosszabb távon is az otthoni munkát, azonban csak 5 százalékuk nyitott arra, hogy teljesen távmunkára váltson. Ugyanakkor jelezték, a vállalatok kicsivel több mint tizede állna vissza a teljes irodai vagy munkahelyi létre.

A Randstad HR-szolgáltató társaság a világ 38 piacán, köztük Magyarországon van jelen, tavaly a cég bevétele elérte a 20,7 milliárd eurót.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.