Újfajta vírustesztet fejlesztettek ki Lengyelországban

Szinte azonnal eredményt mutató, az alkoholszondához hasonló koronavírustesztet fejlesztettek ki Lengyelországban, a terméket Andrzej Duda lengyel elnök jelenlétében mutatták be csütörtökön.

 

Napokon belül megkezdik az új koronavírusteszt klinikai vizsgálatát, ezután remélhetőleg hamar megindulhat a tömeggyártása - mondta el Andrzej Duda a délkelet-lengyelországi Zaczernie községben működő, a tesztet kifejlesztő cég székhelyén rendezett bemutatón.

Az elnök a közúti rendőrség által használt alkoholszondához hasonlította a ráfújáson alapuló, tíz másodpercen belül eredményt mutató készüléket, és reményét fejezte ki, hogy a termék "világszerte megkönnyíti az emberek életét" a járvány idején.

A helyi cég igazgatója elmondta: a teszt használatához nem szükséges külön felkészítés, ha engedélyezik, tömegesen használható lesz többek között az üzemekben, repülőtereken vagy határátkelőhelyeken.

Lengyelországban a stabilnak minősített járványhelyzet kapcsán péntektől egészségügyi óvintézkedések betartása mellett újból megnyílhatnak a szállodák, színházak, mozik, koncerttermek, valamint szabadtéri sportlétesítmények, köztük sípályák és fedett sportuszodák is.

Csütörtökön a közel 38 millió lakosú országban az egészségügyi tárca 7008 új fertőzöttről számolt be, ami 48-cal több, mint előző nap volt. Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 95-en, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 361-en hunytak el.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek