Több mint ötmillió EU-állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta az ötmilliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz.

 

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk.

A londoni belügyminisztérium csütörtökön ismertetett havi összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül január 31-ig 5 060 600-an tették meg.

A brit hatóságok 4 678 300 folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények aránya mindössze 0,8 százalék volt a múlt hónap utolsó napjáig.

A brit belügyminisztérium csütörtöki kimutatása szerint a január végéig elbírált folyamodványok 53 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 44 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak.

Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.

Azoknak a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a Brexit után is maradnak, a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban.

Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt.

A brit EU-tagság tavaly január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változtak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok.

Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig, vagyis december 31-ig érkeztek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek.

Azok, akik december 31-én már életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodtak, idén június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.

Az idei év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány egységes bevándorlási szabályozást léptetett életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja el a letelepedési kérelmeket.

Az előírások között szerepel, hogy a külföldi munkavállalóknak már kérelmük benyújtása idején érvényes állásajánlatuk legyen olyan munkáltatótól, amelynek állásajánlat-tételi jogosultságát a brit kormány elismeri.

Külföldi munkavállalók olyan állásokra jelentkezhetnek, amelyek betöltéséhez megvan a minimálisan megkövetelt vagy ezt meghaladó szakképesítésük, és csak olyan kérelmező nagy-britanniai munkavállalási engedélye hagyható jóvá, aki a hivatalos meghatározás szerint "elfogadható szinten" beszél angolul.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek