TÁBOROK A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

Focitábor és gólyafióka. A nyári szünet vége felé a Szent Pál Marista Általános Iskola még két tábort szervezett diákjai számára.

Akik szeptemberben sem maradnak közösségépítő élmény nélkül, hiszen motivációs kirándulásra utaznak.

A Szent Pál Marista Általános Iskola harminc diákja gyakorlatilag táborozással zárta a tanévet, hiszen Zánkán töltöttek egy hetet az Erzsébet- táborban. De még augusztus utolsó hetére is jut egy tábor.

Dánielné Kacsó Andrea - Igazgató, Szent Pál Marista Általános Iskola:
- A Gólyafióka- tábor augusztus huszonhat, huszonhét, huszonnyolcadikán, ide a leendő elsőseinket várjuk nagy szeretettel a tanítónénik, illetve a pedasszisztenseink segítségével élménydús programokat szervezünk délelőttökre, és megismerkedünk a gyerekekkel, ők az iskolával. És augusztus tizennyolcadikától a szokásos focitáborunk zajlik, amihez már reméljük, hogy elkészül a gumiburkolatos pálya is, mert már nagyon úgy néz ki, hogy készen lesz és az lesz a felavatása.

Bár nem a szó hagyományos értelmében vett tábor, de a tanév motivációs kirándulásokkal kezdődik a marista iskolában. Ezen a kiránduláson az iskola valamennyi osztálya részt vesz.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek