KÉT ÜTEMBEN ZAJLIK AZ EGYKORI ÚRI KASZINÓ FELÚJÍTÁSA

Kaszinóból galéria. Ha minden jól megy, még idén megnyílhat Karcag legújabb közgyűjteménye az egykori úri kaszinóban. A munkálatok folynak, kormányzati és TOP-os támogatásból.

A Dózsa György út négyes számú háza a karcagi belváros egyik ikonikus épülete. Itt működött az egykori úri kaszinó. Alapító tagjai ma aligha ismernének rá. A gyönyörű homlokzatú, egyedi belső elrendezéssel bíró épületet az önkormányzat mindenképpen meg akarta menteni. A város ajándékba kapott, részben pedig megvásárolt festményei adták az ötletet ahhoz, hogy az egykori kaszinóból galéria legyen.

SZEPESI TIBOR, polgármester:
- A felújítás zajlik, két ütemben, hiszen először a tető felújítása, amelyhez kaptunk egy kizárólag kormányzati támogatást a kulturális minisztériumtól, ezt követően pedig egy TOP-os pályázatnak köszönhetően energetikai felújításon fog átesni. Fűtésrendszerét korszerűsítjük, nyílászárókat cseréljük, illetve egy új homlokzatot kap az épület. Ezt követően a belső munkálatok jönnek majd, utána pedig a galéria kialakítása, és hát nyilván a környezetét is, a belső udvart szeretnénk rendbe tenni. Én bízom abban, hogy idén, de ha legkésőbb, ha úgy alakul, akkor legkésőbb a jövő év elejére el fognak készülni ezek a munkálatok.

Az első kaszinókat angol nemesek alapították. Nem elsősorban azért, hogy ott kártyázzanak. Sokkal inkább voltak ezek olyan zártkörű klubok, amelyek üzleti- politikai tárgyalásoknak adtak otthont. Nagy- Britanniából aztán a kontinensen is elterjedt a kaszinóalapítás divatja, a reformkorban például Pesten több kaszinó is működött. A karcagi kaszinót 1894-ben építette a Társaskör. A bálteremmel, könyvtárral, tekepályával, étteremmel ellátott épület a helyi tárasasági élet központja volt Az 1950-es évektől iskolakánt használták.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek