SZABADVÍZI FÜRDŐZÉS VESZÉLYEI

A szabad vizeken való fürdőzés rengeteg balesetveszélyes helyzetet idézhet elő és akár halálesettel is végződhet.

A vízirendőrök a nyári szezonban folyamatosan járőröznek, hogy segítsenek a bajba jutott embereken. A Tisza-tónál jártunk a téma kapcsán, ahol betekinthetünk a munkájukba.

A nyár beköszöntével és a szabadstrandok megnyitásával egyre több ember látogat ki a vízpartokra. Azonban a felüdülés ezen módja számos veszélyt is rejthet magában, ha nem figyelünk. Tiszafürednél a Tisza-Tónál is járőröznek a víziendőrök, hogy felhívják a strandolók és a hajózók figyelmét arra, ha esetleg rosszkor vannak rossz helyen. Az első tanács, amit minden strandolónak érdemes betartania, hogy fürödni csak az arra kijelölt helyeken szabad:

Pusztai Zsombor és Börkény Gergely
- Hát szerintem tiltott helyen nem éri meg annyira, mert sok a sulyom meg minden, belelépni eléggé fájdalmas. Nem véletlenül tiltott hely van, valami indoka.

A vízirendőrség éppen egy hajókázó családot ellenőriz a Tisza -tavon. Szerencsére minden rendben van, már csak egy gyors alkoholszint mérés következik.

A műszer szerencsére nem jelzett, így minden rendben volt és folytathatják útjukat. Az alkoholfogyasztás nagyon veszélyes lehet a vízparton, vagy a vízben hűsölve. Egyrészt jelentősen gyengíti a józan ítélőképességet és a gátlásokat feloldva felelőtlenebbé válhat az ember és olyan dolgot is megtesz, amiről el sem tudja képzelni, hogy bajt okozhat számára. Az alkohol bódító hatása miatt lelassul a reakcióidőnk és a koordinációs képességeinket is gyengíti. A szabályokat betartva persze kevesebb veszély nem leselkedik a kirándulókra.

Török Máté
- Nagyon sokat túrázunk, kirándulunk, itt horgászunk is, szeretünk eljárogatni ilyen kirándulásokra többször is. Teljesen nyugodtak vagyunk. Nem érzem magam itt veszélyben.

A hidak, kikötők, révátkelők vízi körzetében szintén tilos a fürdőzés. Az ismeretlen helyeken pedig nagyon óvatosan kell a vízbe menni, hiszen a víz alatt találhatók olyan tárgyak, amelyek sérülést okozhatnak, de egy-egy váratlanul megjelenő örvény is csapdába ejtheti a strandolót. Ki kell meg emelni a témát illetően, hogy a hőségtől felhevült testtel semmikép se ugorjunk be a vízbe, hiszen ez könnyen izomgörcshöz, szívmegálláshoz sőt vízbefulladáshoz is vezethet. A bányatóban való fürdőzés is nagyon veszélyes lehet, hiszen nagyon hirtelen mélyülnek. Ha valaki esetleg nem tud úszni, ne menjen bele a mély vízbe még csónakkal sem. A gyermekeket pedig soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a vízparton, hiszen velük még hamarabb megtörténhet a baj.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek