Közszolgálati technikus tanulók látogatása a Karcagi Járási Kormányhivatalban

2025. március 13. napján a 13. osztályos közszolgálati technikus tanulók látogatást tettek a Karcagi Járási Kormányhivatalban.

Szele-Király Andrea hivatalvezető asszony és Dr. Bihari Gitta, a kormányablak vezetője fogadta a diákokat. Dr. Bihari Gitta felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy születésünktől életünk végéig számtalan élethelyzet adódik, amely során hivatali ügyet kell intézni, amelyet legegyszerűbb a lakóhelyünkhöz legközelebb eső kormányhivatalban elvégezni, bár az ország bármelyik kormányablakában foglalkoznak az ügyünkkel, hiszen a kormányhivatalok országos hatáskörű szervek.

Napjainkban akár otthonról is le tudjuk bonyolítani az ügyintézést, ha rendelkezünk Ügyfélkapu plusszal, vagy DAP-pal, azaz digitális állampolgársággal. A DAP előnyeinek bemutatására az egyik tanuló részére készítettek DAP-ot, amelyet letöltött a telefonjára, így a továbbiakban bárhonnan intézheti ügyes-bajos dolgait.

A közszolgálati technikus hallgatók érdeklődéssel figyelték a kormányablakban zajló munkát, ahol esetleg nem csak ügyfélként, hanem a sikeres vizsgákat követően akár ügyintézőként is megjelenhetnek.

 

Forrás: Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium facebook oldala

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek