ÚJABB SZENTANNAIS SIKER

Újabb versenyen méretették meg magukat a Szentannais diákok. Az intézmény egyik tanulója, Csörögi Fanni a Gödöllőn megtartott országos környezetvédelmi szakmai versenyen bejutott a legjobbak közé.

Az utóbbi időben számos jó hírrel tudtunk szolgálni a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium háza tájáról, hiszen a diákok kiválóan teljesítettek több nívós, országos versenyen is. Ezúttal a Gödöllőn megtartott Környezetvédelmi Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen értek el remek eredményeket a tanulók - tudtuk meg Gyarmati Imrétől, az intézmény pedagógusától.

Gyarmati Imre pedagógus Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium
- Ez az országos szakmai tanulmányi versenyek keretén belül a környezetvédelmi technikus szakma versenye volt. A felkészülés a következőképpen zajlott. Korábbi feladatokból egy feladatbankot állítottunk össze, amelyeket gyakoroltak a tanulók. Az iskolánkból három tanuló indult ezen a versenyen: Csörögi Fanni, Kiss Réka és Végh Angelika. Fanni az, aki bejutott a döntőbe. Az országból csak 15 tanuló került be ide. Ez azt jelenti, hogy 70 százalék fölötti teljesítményt nyújtottak ezen az első fordulón, ahol írásban, de interaktív formában, számítógépen történt a kérdésekre adott felelet-válasz.

Az intézmény pedagógusa elmondta, hogy a feladatok során feltett kérdések a környezetvédelmi technikus képzéssel kapcsolatos analitikai vizsgálatokhoz, vízvizsgálatokhoz, ökológiai és környezetvédelmi fogalmakhoz kapcsolódtak.

Gyarmati Imre pedagógus Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium
- Ez az elődöntő Gödöllőn volt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A döntő az Pakson lesz, ott pedig a jelenleg készülő portfóliójukat, ami egy saját kutatásból álló összetett munka, be kell majd mutatni nekik. Ott a nagyközönség előtt, gyakorlati feladatokat kell megoldani, például különböző szennyező komponensek vízvizsgálatát, vagy műszeres analitikai feladatokat.

Csörögi Fanni az iskola tanulója tehát bejutott a döntőbe. A diákot arról is kérdeztük, hogyan élte meg magát a versenyt és mennyire találta nehéznek a feladatsort.

Csörögi Fanni
- A versenyen számos feleletválasztós kérdés volt és szöveges feladatok. Többnyire mondhatom azt, hogy a zaj témaköréből kérdeztek ezen a versenyen, de voltak a koncentrációval kapcsolatos, a hulladékkal kapcsolatos feladatok is. Véleményem szerint nem volt túl nehéz a feladatsor. Voltak, amelyeken azért gondolkozni kellett, de ha megvolt a megfelelő felkészülés erre a versenyre, akkor szerintem megoldható volt. Az iskolától kaptam a verseny előtt három nap felkészülési időt, amit otthon tölthettem. Ez sokban hozzátett a felkészülésemhez. Nagyon sok előző évekbeli érettségi feladatokat meg tudtam oldani, amelyek szerepeltek majdnem, hogy a versenyen.

Újabb nívós versenyen értek el tehát jó eredményeket az iskola tanulói. Ez azt is bizonyítja, hogy az intézményben folyó oktatás magas színvonalú. Fanninak sok sikert kívánunk az országos döntőben is.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek