Hírek Jász-Nagykun-Szolnok Megyéből

Az elmúlt 24 órában történt.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei nyolc személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján és nyolc ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
Egy kisújszállási lakos közlekedett személygépkocsival Karcag külterületén 2021. január 31-én a déli órákban. A sofőr haladása során áttért a szemközti forgalmi sávba, majd az úttestről letérve az útárokba hajtott, és egy fának ütközve állt meg. A személygépkocsi vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Kérjük a közlekedőket, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak, valamint az időjárási körülményeknek megfelelően válasszák meg haladási sebességüket, hiszen kellő odafigyeléssel a balesetek elkerülhetőek!
Egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost ellenőriztek a körzeti megbízottak Kőtelek belterületén 2021. január 31-én 18 óra 30 perc körül. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, továbbá az egyenruhások azt is megállapították, hogy a 31 éves férfit a Szolnoki Járásbíróság és a Szolnoki Rendőrkapitányság egyaránt eltiltotta a vezetéstől. A rendőrök előállították a jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, továbbá járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást.

 

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.