Print this page

BALLADAÉNEKLŐ VERSENY UTÁN

Karcagi Nagykun Református Általános Iskola által meghirdetett X. Országos Arany János Balladamondó Versenyen a diákokat, a felkészítőket, a szülőket Földváriné Simon Ilona igazgató köszöntötte.

A versenyt a református és a város területén található iskolák 6-7-8-9. évfolyamos tanulói részére tartották,  ezzel emlékezve a református iskola újraindulásának 24. évfordulójára. A költő életéről és munkásságáról is megemlékeztek, hiszen az 1817. március 2-án született Arany János olyan költőóriás, akinek szívesen hajlunk meg nagysága előtt. A verseny témája a költő balladái voltak. Ez egy nehéz műfaj, még egy előadóművész is ritkán meri felvállalni egy-egy ballada elmondását, mert tömörített, rengeteg érzés, érzelem, fájdalom van benne. Nagyon nehéz megérezni, ráérezni a ballada hangulatára. A hat iskolából érkezett 15 diák a zsűri - dr. Kasuba Jánosné ny. könyvtáros-tanár, Rapi Lajosné ny. magyar-történelem szakos pedagógus és Szabó Péterné gyermek-könyvtáros - előtt mondta el az általa választott balladát.

A verseny végeredménye: 6-7. évfolyam: I. helyezés: Kiss Éva Noémi (KÁIAMI Kiskulcsosi Ált. Isk., felkészítő: Horváthné Pandur Tünde Róza), II. helyezés: Farkas Floransz (Karcagi Nagykun Református Általános Iskola, felkészítő: Nagy Jánosné), III. helyezés: Szabó Stefánia (Karcagi Nagykun Református Általános Iskola, felkészítő: Halmai Györgyné), Kerekes József Lajos (KÁIAMI Kováts Ált. Isk. Tagintézmény, felkészítő: Horváthné Pandur Tünde Róza) és Birizló Csenge (Karcagi Nagykun Református Általános Iskola, felkészítő: Nagy Jánosné).

8-9. évfolyam: I. helyezés: Tóth Enikő (KÁIAMI Kiskulcsosi Ált. Isk. Tagintézmény, felkészítő: Horváthné Pandur Tünde Róza), II. helyezés: Molnár Attila (Györffy István Katolikus Általános Iskola, felkészítő: Posztósné Gyarmati Éva), III. helyezés  Szakály Dóra (Györffy István Katolikus Általános Iskola, felkészítő: Posztósné Gyarmati Éva) és Mészáros Lilla (Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium, felkészítő: Nagy Tünde Mária), Különdíj: Mészáros Anina (Karcagi Nagykun Református Általános Iskola, felkészítő: Halmai Györgyné).