Gulyás Gergely: a kormány célja, hogy ne teljen már el több karácsony a fegyverek árnyékában!

Reális cél, hogy legalább a karácsonyi ünnepek napjaiban megvalósuljon az első fegyvernyugvás és tűzszünet az orosz-ukrán háborúban

- közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely bejelentette, hogy harmincöt évre emeli a kormány a babaváró hitel felvételének korhatárát.

A miniszter elmondta, hogy a szerdai kormányülésen a miniszterelnök a közelmúlt nemzetközi tárgyalásaira is tekintettel tájékoztatta a kormányt a béke, illetve a tűzszünet esélyeiről.

A kormány céljának azt nevezte, hogy "ne teljen már el több karácsony a fegyverek árnyékában".
Hozzátette: a miniszterelnök ennek jegyében folytatott tárgyalásokat a Vatikánban Ferenc pápával, az Egyesült Államokban Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, valamint ezért beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is, és ennek keretében tárgyal csütörtökön Ankarában Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Jelezte: szeretnének elérni egy jelentős fogolycserét, és a miniszterelnök mindent megtett azért is, hogy legalább karácsony napjaiban legyen "egy első fegyvernyugvás és tűzszünet". Gulyás Gergely hozzátette: ennek van realitása, még akkor sem akarnak erről letenni, ha a hivatalban lévő ukrán adminisztráció láthatóan bizonytalan a háború és béke ügyében, legalább addig, amíg az új amerikai elnök hivatalba nem lép.

Reményét fejezte ki, hogy ennek ellenére az ukrán népnek, és ezen keresztül Európának és a világnak is tudnak segíteni. Hangsúlyozta: mindenkinek az az érdeke, hogy mielőbb tűzszünet legyen, és békefeltételeket sem lehet ezt megelőzően érdemben elfogadni és kidolgozni.

A miniszter szerint következő hetekben, a magyar európai uniós elnökségből hátramaradt időszakban is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a magyar kormány "szavaival, tetteivel, cselekedeteivel a békét szolgálja".

Emlékeztetett:

Magyarország azon kevés ország közé tartozik, amely a háború kezdete óta feltétlen híve a békének, és ezt helyezte az európai uniós elnöksége középpontjába is.
Értékelése szerint a helyzet az elmúlt időszakban sokat és jó irányba változott, hiszen fél éve Európában - Magyarország és a Vatikán kivételével - még senki nem akart hallani a békéről, most pedig azt látják, hogy mindenki a békéről beszél.

Szerinte nyilvánvaló e tekintetben a magyar európai uniós célkitűzés sikere, és az is egyértelmű, hogy az amerikai polgárok "bölcs döntésére is szükség volt" ahhoz, hogy a béke valós valós közelségbe kerüljön.

Veszélyes helyzetet eredményezett a bukott szír elnök Budapestre utazásával kapcsolatos, de minden alapot nélkülöző álhír - mondta a miniszter.

Gulyás Gergely közölte, nem zárható ki, hogy az álhír mögött "nem emberi butaság, vagy nemcsak emberi butaság, hanem összehangolt titkosszolgálati akció áll".
Hozzátette, folyamatban van egy nemzetbiztonsági vizsgálat, amely várhatóan ki fogja deríteni, hogy akik az álhírt terjesztették, azok maguk is részesei ennek a titkosszolgálati akciónak, vagy "csak olyan hasznos idióták, akiket más államok tetszés szerint használhatnak fel saját céljaikra".

A miniszter közlése szerint a magyar szolgálatoknak már vasárnap nagy erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy cáfolják az álhírt. Az álhír következtében veszélybe kerültek a szíriai magyar külképviselet dolgozói, az ott élő magyarok, védelmet kellett nyújtani a budapesti szír követségnek, és megnövekedett terrorkockázattal is számolni kellett - ismertette Gulyás Gergely.

Jelezte, a vizsgálat eredményéről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát tájékoztatni fogják.

Gulyás Gergely a családok támogatásának növelését és a vállalkozások megerősítését nevezte a jövő évi költségvetés fő céljainak, és elmondta, a 2025-ös büdzsé, amelyet jövő pénteken fogad el az Országgyűlés, szinte minden fontos terület számára komoly többletforrásokat tartalmaz.

Azt mondta, egy év alatt meg fogják duplázni a gyermekek után járó adókedvezmény mértékét, a Demján Sándor Programban 1400 milliárd forint áll majd a kis- és közepes vállalkozások rendelkezésére.
Hozzátette: a jövő évi költségvetés biztosítja a rezsicsökkentés megvédéséhez szükséges forrásokat, megőrzi, sőt várhatóan növeli a nyugdíjak reálértékét, garantálja az ország fizikai biztonságát - ez elsősorban a határvédelmet jelenti -, és az illegális migrációtól továbbra is meg fogják védeni Magyarországot.

Elmondta, a családtámogatásokra 3750 milliárd forintot, az egészségügyre 3717 milliárd forintot, míg az oktatásra összesen 3876 milliárd forintot fordítanak.

A családtámogatásokról azt mondta, két és félszerese a reálértéke ma ezen támogatásoknak 2010-hez képest az inflációt is figyelembe véve.

Ismertetése szerint az egészségügyben jövőre 330 milliárd forintos, az oktatás területén pedig közel 500 milliárd forintos a jövő évi növekmény.

Az oktatási költségvetés garantálja - folytatta -, hogy az idei jelentős, 30 százalékot meghaladó béremelkedést követően a jövőre is több mint 21 százalékos pedagógusbéremelés legyen.
Elmondta, ezzel a jövő évi átlag pedagógusbér 840 ezer forintra nő, és jó esély van rá, hogy az egymillió forintos átlag pedagógusbér 2027-ben egész biztosan elérhető lesz.

Gulyás Gergely azt mondta, a közszolgálatban dolgozók béremelése is folytatódik, bár az nem érint minden területet. Béremelést kapnak a vízügyi dolgozók, a tudománypolitikai ágazatban dolgozók, valamint a bírák és az igazságügyi dolgozók - részletezte. Utóbbi területről azt mondta, a hároméves bérmegállapodás alapján a bírák 48 százalékos emelést kapnak, a fogalmazók 82, a bírósági alkalmazottak pedig mintegy 100 százalékos emelésben részesülnek.

Közölte, ezekre a célokra a költségvetés úgy tartalmaz forrásokat, hogy közben csökken a hiány; reális a 3,7 százalékos hiánycél jövőre, ami azt jelenti, hogy 2026-ra a magyar költségvetés visszatérhet a három százalék alatti hiány világába.

Szólt arról is, hogy ugyan jó gyakorlatnak tartják, hogy az Országgyűlés a tavaszi ülésszakon fogadja el a költségvetést és szeretnének is ehhez a gyakorlathoz visszatérni, de idén olyan kockázatos volt a jövő évi költségvetés tervezése, hogy indokolt volt az amerikai elnökválasztás eredményét megvárni, mert az döntő hatással van a gazdasági folyamatokra.

Kifejtette,

ma a gazdasági folyamatokat Európában leginkább a háború és béke kérdése határozza meg, ez ügyben az amerikai választások eredményeként "jó okunk van az optimizmusra", a költségvetés is ennek megfelelő számokból indul ki.
Szerinte idén nagy eredményeket ért el az ország: a 10 százalék körüli reálbéremelkedés szinte példátlan a rendszerváltozás óta, és azt remélik, hogy jövőre is folytatódik a dinamikus béremelkedés.

Hozzátette, ezt a célt szolgálja az a megállapodás, ami a munkaadók, a munkavállalók és a kormány között létrejött, valamint az a tény, hogy a munkaerőpiacon továbbra is sokkal inkább a munkaerőhiány jelent problémát, mint a munkanélküliség.

Harmincöt évre emeli a kormány a babaváró hitel felvételének korhatárát
- jelentette be a miniszter.

Gulyás Gergely elmondta, több családszervezet is megkereste a kormányt a babaváró hitel korhatára miatt, és úgy ítélték meg, akceptálható a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) és más családszervezeteknek a kérése.

A miniszter kifejtette, a korhatár emelése azt jelenti, hogyha 35 éves koráig egy házaspár azt vállalja, hogy öt éven belül az első gyermek megszületik, akkor jogosult lesz a babaváró támogatásra.

A miniszter korrekciónak nevezte a módosítást, amely szerinte indokolt, végignézve a demográfiai helyzetet, a szülőképes korban lévő nők számát és életkorát.

Vitályos Eszter kormányszóvivő arról számolt be, hogy az elmúlt két hétben közel 73 milliárd forint összegben valósultak meg beruházások országszerte.

Elmondta,

2010 óta több mint duplájára, 67 ezer fölé emelték a bölcsődei férőhelyek számát, ezzel már három és félszer több településen van bölcsőde, mint 14 évvel ezelőtt. Ma Magyarországon több mint 370 ezer gyermek ellátásáról gondoskodnak bölcsődékben és óvodákban
- mondta.

Hozzátette, most 11 bölcsődei, óvodai beruházás fejeződött be 6,6 milliárd forint értékben.

Az elmúlt két hétben több vállalkozásfejlesztést érintő beruházás is megvalósult Makláron, Szegeden, Érden, Sárospatakon - mondta.

Vitályos Eszter közölte azt is, a kormány szerdán döntött a szerb-magyar határátkelőhelyek fejlesztéséről is annak érdekében, hogy gyorsabb legyen az áthaladás, így a közeljövőben több sávbővítés lesz ezeken a szakaszokon.

Orbán Viktor miniszterelnök kiemelt vezetőkkel történő tárgyalásairól és arról, hogy a béke mellett miről beszéltek, Gulyás Gergely elmondta: a kormánynak világos elképzelései vannak, hogy az amerikai-magyar ügyekben milyen területeken lehet előre lépni, konkrét javaslatok is vannak, de január 20. előtt erről széles körű tájékoztatást nem fognak tudni adni.

Kitért a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény szenátusi ratifikálására. Elmondta, azzal kapcsolatban a hivatalban lévő amerikai kormány megzsarolta Magyarországot, és miután Magyarország nem tette meg azt, amit akartak, felmondták az egyezményt. Ezért ma "a rendkívül erős, morális alapokon álló demokrata adminisztrációnak" van kettős adóztatást elkerülő egyezménye Oroszországgal, de nincs Magyarországgal - közölte.

A kormány reméli, hogy az új amerikai elnök hivatalba lépését követően olyan nagykövet érkezik Magyarországra, aki a lehető legjobb amerikai-magyar kapcsolatokban lesz érdekelt - válaszolta a miniszter egy kérdésre, hozzátéve, hogy ez "180 fokos fordulatot" jelentene a jelenlegihez helyzethez képest.

Az oroszokkal és az ukránokkal folytatott tárgyalásokról a miniszter azt mondta, a magyar fél minden esetben korrekt módon járt el, és nyáron is minden találkozó után nem csupán az ukrán felet, hanem az Európai Unió állam- és kormányfőit is tájékoztatta a miniszterelnök. Ennél transzparensebben, korrektebben nehéz lett volna eljárni - fogalmazott.

A magyar miniszterelnök által felvetett orosz-ukrán fogolycsere tervével kapcsolatban az orosz elnök támogató volt, a másik javaslatot - a karácsonyi tűzszünetet - megfontolásra érdemesnek tartotta
- derült ki Gulyás Gergely egy kérdésre adott válaszából.

Elmondta, ukrán oldalról Zelenszkij elnök közösségi médiában közzétett bejegyzése elutasításként értelmezhető. Hozzátette, Orbán Viktor nyitott a kapcsolatteremtésre Zelenszkij ukrán elnökkel is, de jelenleg nincs tervbe véve köztük újabb találkozó.

Elmondta, a magyar kormányfő Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után Szijjártó Péter külügyminiszter tájékoztatta ukrán kollégáját a beszélgetés tartalmáról.

Gulyás Gergely beszélt arról is, Magyarország szuverén ország és önálló külpolitikát folytat, nem kell engedély az ukrán elnök részéről, hogy a magyar miniszterelnök egy állam- vagy kormányfővel beszéljen, még akkor sem, ha egyébként egy Ukrajnával háborúban álló ország vezetőjéről van szó.

Emlékeztetett: Olaf Scholz német kancellár is beszélt néhány hete az orosz elnökkel, amit az ukrán elnök szintén nehezményezett.

Úgy értékelte, ez a hozzáállás félreértés ukrán részről. Magyarország ezt nem a nyilvánosság előtt akarta intézni, nem jópontokat akartak szerezni, az ukránok megnyilvánulása tette ezt a vitát nyilvánossá.

Úgy látta: a Donald Trump beiktatását követő első félévben eljuthatnak a békéhez vagy legalábbis a fegyvernyugváshoz.

Kitért arra is: a nagyhatalmak számára sem reális opció Ukrajna NATO-tagsága, ez nem komolyan vehető verzió. Ha egyszer vége lesz a háborúnak, Ukrajnának biztonsági garanciákat kell adni, ennek sok minden része lehet. Ha fegyvernyugvás és béke van, akkor Magyarország mindenhez szívesen hozzájárul, ami ezt a békét és ennek tartósságát szolgálja - érvelt.

Az Aszad-rezsim bukására vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely reményét fejezte ki, hogy Szíriának olyan vezetése lesz, ami a szíriai népnek a lehető legjobb, mert az elmúlt években ez nem így volt.

Ugyanakkor megjegyezte azt is: sajnos, néhány diktátor bukott már meg úgy, hogy ami utánuk következett, az még rosszabb volt, ezért remélik, hogy a jövőben a szíriai nép szabadon és biztonságban élhet.

Egy másik kérdésre válaszolva úgy vélte: jelenleg még nem dönthető el, hogy a menekültstátusza fennáll-e még azoknak a szír állampolgároknak, akik korábban Európába, illetve Törökországba érkeztek, meg kell várni, milyen berendezkedésre és hatalomgyakorlásra számíthatnak az Aszad-rezsim bukása után.

Megjegyezte: "hál' Istennek" ez nem Magyarország problémája, hanem például Németországé, ahová egymillió szír érkezett. A bölcs kormányzás azt jelenti, hogy nem fogadnak be olyan embereket, akik nem minősülnek menekültnek, mert a nemzetközi jog szabályai szerint a menekültstátuszt az első biztonságos országban kell megadni - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, hogy Bassár el-Aszad szír elnök, mielőtt megbukott, nem lépett kapcsolatba Orbán Viktorral.

A szír elnök budapesti átutazásáról szóló álhírrel kapcsolatban elmondta, egy hónapon belül zárulhat le a nemzetbiztonsági vizsgálat. A szolgálatok tesznek majd javaslatot arra, hogy nyilvános legyen-e a jelentésük, de a kormány a nyilvánosság pártján áll, ha ez lehetséges.
Szólt arról is, ha egy minden alapot nélkülöző terrorcselekményről közölt tudósítás bűncselekményt valósít meg, akkor az újságíróval szemben is el lehet, sőt kötelező eljárni.

Annak kapcsán, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is megosztotta az álhírt, úgy fogalmazott: ez nem csupán a tisztánlátás hiánya, hanem felelőtlenség volt, hiszen veszélyeztette a Szíriában szolgáló magyar diplomatákat.

Kérdésre, miszerint ha a vizsgálat megállapítja, Magyar Péter álhírt terjesztett és esetleg bűnösnek találják, akkor a mentelmi joga védi-e, mint a telefonlopás ügyében, Gulyás Gergely azt mondta, egy folyamatban lévő vizsgálat eredményének a következményéről nem tud nyilatkozni. A mentelmi jog felfüggesztése nélkül büntetőeljárás képviselővel szemben nem indítható - mondta, hozzátéve: Magyar Péter általában nem mond igazat.

Eddig két dolgot állított: az egyik, hogy nem megy ki Brüsszelbe és nem lesz EP-képviselő, a másik, hogy a mentelmi jog eltörlése mellett van. Ehhez képest brüsszeli képviselőként a mentelmi jogára hivatkozással próbál menekülni olyan bűncselekmények alól, amiket még ő sem vitat, hogy elkövetett, mint például a lopás - mutatott rá.

Azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Magyar Péter testőrei a Hír Tv munkatársait egy árokba lökték, leszögezte: a sajtóval szembeni bánásmód mindenkit minősít, a sajtó munkájának feltételeit biztosítani kell.
A miniszter azt mondta, nem tud arról, hogy a kormány közvélemény-kutatást rendelt volna Menczer Tamásnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának Magyar Péterrel szembeni akciója megítéléséről.

A rövidesen záruló soros magyar uniós elnökséget értékelve azt mondta, olyan ország adott elnököt, amely képes arra, hogy iránytűt, értékeket és sokszor a józan észt vesztett közösségben irányt mutasson, a józan észt megjelenítse és a normalitást képviselje.

Amit szakmailag hozzá tud tenni egy elnökség az uniós elnökség hat hónapos időszakához, azt megtettük - szögezte le, kiemelve a magyar diplomaták rendkívüli szakmai felkészültségét is.

A miniszter a Magyarországtól elvont uniós forrásokkal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy az új bizottság decemberi hivatalba lépésével nőni fog a "józan hangok", az olyan tagállami kormányok és biztosok száma, akikkel lehet tárgyalni. Szerinte bízni kell abban, hogy a magyar kormány elég erős ahhoz, és talán most már van is elég szövetségese ahhoz, hogy a Magyarországnak járó pénzeket megkapja.

A miniszter több kérdést kapott a Till Tamás-üggyel kapcsolatban is. Aki ilyen bestiális bűncselekményt követ el, azt felelősségre kell vonni, de ez nem változtat azon, hogy a büntetőjogi jogalkotásnak visszamenőleges hatálya nem lehet - válaszolta arra a felvetésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a beterjesztendő módosítás alapján vonják felelősségre Till Tamás gyilkosát.

Hangsúlyozta, hogy

egyértelmű helyzetet kell teremteni: ha a valaki olyan brutális és súlyos cselekményt követ el, mint az emberölés, különösen, ha ezt kiskorú sérelmére teszi, akkor mindegy, hogy az elkövető hány éves, a büntethetősége soha ne évülhessen el.
Jelenleg is jogi vita zajlik arról, hogy a konkrét ügyben elévült-e az elkövető büntethetősége, de bízik benne, hogy a 2000-ben hatályos jog alapján sincs akadálya az felelősségre vonásának - jegyezte meg, hozzátéve: erről az ügyészségnek kell döntenie.

Magyar Péter azon állítását, miszerint az elévülésről szóló kormányzati módosító az ő nyomására született, Gulyás Gergely úgy kommentálta: ez a személyiségzavarnak egy újabb tünete.

Arról, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök szerint nyugati titkosszolgálatok állnak az ellene tüntetők mögött, a miniszter úgy reagált: van egy Soros György híveként leírható "tüntetésszervezői kör a világban", amely szívesen szervez akciókat bárhol, ahol nemzeti alapokon álló kormányt vagy vezetőt választanak. Szerinte ezeket az akciókat jogállamiság-védelminek hazudják, és céljuk, hogy azt a látszatot keltsék, mintha az országban elégedetlenség lenne.

Budapest szolidaritási hozzájárulásával kapcsolatban elmondta, ha a főváros nem tenne eleget az adófizetési kötelezettségének, az jogsértő lenne, ezért a befizetendő összeget inkasszálnák a számlájukról.

A rákosrendezői beruházást érintő Karácsony-Vitézy-javaslatról szólva felidézte: a kormány illetékes tagja, Lázár János építési és közlekedési miniszter már jelezte, hogy nyitott az egyeztetésre.

Megjegyezte azonban: a beruházás területéről jelenleg a hulladékot kell elszállítani, két éven belül biztosan nem épül ott semmit, tehát van idő az egyeztetésre.

A nagyobb budapesti pályaudvarok hasznosításának magánkézbe adására vonatkozó kormányzati elképelésekről szólva hangsúlyozta: egyelőre egy tervről van szó, ha pedig ebből valóság lesz, olyan megállapodást kell kötni, ami garantálja, hogy az állam elvégezhesse a szükséges közlekedésfejlesztéseket.
Ha valaki ma elmegy egy pályaudvarra, nehéz vitatkoznia azzal, hogy a magántőke fejlesztéseivel mindenki jól járna - jegyezte meg.

Megerősítette azt az értesülést, hogy a Belügyminisztérium heteken belül kiköltözik jelenlegi otthonából az eredetileg a Pénzügyminisztérium számára felújított, Szentháromság téri épületbe.

Cáfolta azonban azt az értesülést, miszerint azért kellett volna felgyorsítani a Belügyminisztérium költözését, mert egy vevő bejelentkezett volna a tárca jelenlegi, Széchenyi téri épületére.

Elmondta azt is,

főszabály szerint a Pénzügyminisztérium minden területe átkerül az új gazdasági csúcsminisztériumhoz.
Azzal kapcsolatban, hogy különböző nemzetközi hitelminősítők eltérően módosították Magyarország hitelbesorolását, elmondta: azzal ért egyet, amely kedvezően módosított a besoroláson, a jövő évi növekedést illetően pedig bízik abban, hogy a kormánynak lesz igaza.

A hiánycélról szólva hangsúlyozta: ha a hitelminősítők által jelzett, alacsonyabb növekedés valósulna meg, a hiánycél akkor is tartható lehet.

Elmondta azt is, hogy a gyógyszertámogatásokra többletforrást kellett biztosítani, ez megtörtént, jövő héten utalnak is.

A miniszter helyeselte a bírák és az igazságügyi alkalmazottak béremeléséről, illetve a szervezeti átalakításokról szóló megállapodást, szerinte ez a bírósági szervezet érdekében áll. Úgy vélte: a bírák nagy többsége a saját hivatásának szabályait tartja a legfontosabbnak és politikai nyilatkozatokat nem tesz, a meghirdetett tiltakozó tüntetésen pedig alig voltak.

Szerinte a kormány ebben az ügyben rendkívül korrekt módon járt el, és ezt követően is egyeztetni fognak a részletszabályokról.

Az ügyfélkapu-szolgáltatásban jövő január 1-jével tervezett átállásról a miniszter azt mondta: 700 ezren már letöltötték az ehhez szükséges applikációt, de aki nem akar okostelefont használni, annak továbbra is elérhető marad számítógépen keresztüli és a személyes ügyintézés is.
Van olyan terv, hogy magyar állam kivonul az MHB Bankból - válaszolta a miniszter egy kérdésre, megerősítve, hogy az állam eddig tulajdonrészének felét adta el úgy, hogy annak az egyik fele a bankhoz, a másik a tulajdonosi részvényprogramba ment. Ezzel kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz irányította a kérdezőt.

Újabb kérdésre elmondta azt is, az állami kitüntetések odaítélése előtt a kormány megpróbálja kiszűrni a kizáró okokat, de ez nem lehetséges tökéletesen, ahogy azt sem képes kizárni egyetlen kormány sem, hogy egy kitüntetett később rossz útra térjen.

Kiemelte, személyesen nem értett egyet például az Országgyűléssel Farkas Péter olimpiai bajnok járadékának elvétele ügyében sem.

Emlékeztetett: nagyon sok olyan lelkipásztort tüntettek ki, aki semmilyen pártpolitikai tevékenységet nem folytatott, ez tehát semmiképpen nem feltétele az állami kitüntetésnek.
Az újpesti időközi választáson biztos lesz jelöltje a kormánypártoknak, vagy lesz induló, akit támogatnak - közölte.

Varju László újbóli elindításáról azt mondta: a magyar választókat nem kell önmaguktól megvédeni, ha az emberek többsége úgy gondolja, hogy Újpestet Varju Lászlónak kell képviselnie, ezt van lehetőségük kinyilvánítani.

Ha Orbán Viktor ismét tart miniszterelnöki kormányinfót az év végén vagy a következő év elején, azt megfelelő időben jelzik majd - közölte.

 

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.