NNGYK: több szervezet közösen hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre

Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) több szervezettel együttműködve fokozottan hívja fel a figyelmet a szűrések fontosságára - közölte az egészségügyi szervezet pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy az intézet is csatlakozott az "Egészség hídja - összefogás a mellrák ellen"elnevezésű, október 6-i eseményéhez, amelynek keretében nemcsak a Lánchíd, de több jellegzetes vagy fontos épület is rózsaszín kivilágítást kap az érintettekkel való szolidaritás kifejezése céljából.

Vasárnap este 6 órától rózsaszín fényekkel világítják meg Duna Arénát is, Magyarország egyik legszebb sportlétesítményét, mert az azt üzemeltető Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) is csatlakozott a kampányhoz - hívták fel a figyelmet.

Molnár Irina, az NSÜ üzletfejlesztési igazgatója a közleményben leírtak szerint elmondta, hogy

az ügynökség egyik fő célkitűzése az aktív társadalmi részvételen túl a sportolás lehető legszélesebb körű elterjesztése, a sporthoz való hozzáférés elősegítése, mind a gyerekek, és a felnőttek számára.

Minden olyan kezdeményezés mellé örömmel csatlakozunk, ahol felhívhatjuk a figyelmet az egészségmegőrzés fontosságára - idézték az igazgatót.

Molnár Irina arról is beszélt, hogy a szűrések és a sport nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészség fenntartásához is hozzájárulnak, így a részvétel elengedhetetlen az egészséges életmódhoz.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a mellrák korai felismerése életet menthet, ezért Magyarországon 2001 óta személyre szóló meghívólevelet kapnak az életkor alapján veszélyeztetettnek minősülő, 45-65 év közötti hölgyek.

A vizsgálatra 550 ezer nő kap meghívót, és ha mindenki részt venne a szűrésen, akkor 2800-zal több kezdeti stádiumban lévő emlődaganatot lehetne kiszűrni és évente 2000 nő életét menthetnénk meg- idézték a közleményben az országos tisztifőorvost.

Azt is hangsúlyozta, hogy aki megkapta a meghívólevelet, az éljen a szűrés lehetőségével.

Az NNGYK a területi kormányhivatalokkal, az érintett egészségügyi szolgáltatókkal és a civil szervezetekkel közösen hívja fel a figyelmet a szűrés fontosságára, kiemelve, hogy a gyógyulási esély annál jobb, minél korábban felismerik az elváltozást és megkezdik kezelését - írták a közleményben.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.