ÉKSZERTEKNŐST TALÁLTAK A TISZÁBAN

Ékszerteknőst találtak a Tiszában. Hogy mi is a baj ezzel, a következő híranyagunkból kiderül.

Az állami védekezés elrendelését követően kerültek ki úgynevezett élvefogó csapdák a Tisza besenyszögi árterébe. A csapda egyfajta napozóágyat kínál a teknősöknek, amelyek a napfürdőzés után lefordulva arról nem az élő vízbe, hanem a csapdába pottyannak vissza.

HAJDÚ TAMÁS,ELNÖK, MADÁRFIGYELŐ SZOLNOK TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET

- Ezek a teknősök, amiket itt megfigyelünk, illetve befogunk, ezek javarészt, sőt, szinte száz százalékban megunt háziállatok. Az akvarizálók, illetve kisállat- tartók megunják őket, vagy esetlen költözés áll fenn és nem tudják magukkal vinni, sok esetben a természetben keresnek nekik a gazdák új élőhelyet.

Ez azonban a Tiszában élő, Magyarország egyetlen őshonos teknősének, a mocsári teknősnek az életlehetőségeit rontja. Az ékszerteknős invazív faj, ez azt jelenti, hogy igazi otthona nem itt van, viszont a Tiszában élő teknős elől például elfogyasztja a tápanyagot. Az egyesület huszonnégy óránként ellenőrzi a csapdákat. Egyrészt azért, hogy az őshonos mocsári teknőst a lehető legrövidebb időn belül visszaeressze az élő vízbe, másrészt pedig azért, hogy az ékszerteknőst
begyűjtse és elszállítsa.

Ezt a közel két és fél kilós vörösfülű ékszerteknőst is egy csapdában találták. A teknősnek ugyan nincs füle, fültájékon viselt vörös csíkja miatt kapta a nevét. Ezt a Besenyszögnél kifogott példányt a jászberényi állatkert fogadta be, itt biztonságban van, illetve tőle is biztonságban vannak az élő Tisza árterében élő mocsári teknősök.

KOVÁCS ÁGNES, gyűjteményvezető helyettes, Jászberényi Állat- és Növénykert:
- De ilyen esetekben, amikor egy ilyen idegenhonos, inváziós állat átvételéről és további tartásáról kell gondoskodni, ebben is partnerek vagyunk. Az állat sorsa a továbbiakban az lesz, hogy már ő is hivatalosan a jászberényi állatkert lakói között van, illetve lesz számon tartva.

Az egyelőre név nélküli vörösfülű ékszerteknős élete végéig az állatkert lakója marad, nem lesz lehetősége visszatérni a természetbe, hogy a mocsári teknős életlehetőségeit rontsa.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.