Navracsics Tibor szerint adottak a feltételek a központi és a helyi hatalom szövetségéhez

A demokratikusan választott önkormányzatok rendszerében 35 év alatt megteremtődtek a feltételei egy olyan felfogásnak, hogy a központi hatalom és a helyi hatalom szövetségese legyen egymásnak – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Székesfehérváron, a helyi önkormányzatok napja alkalmából rendezett hétfői ünnepségen.

Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy egy emberöltő telt el a rendszerváltoztatás óta, és az eltelt idő jól mutatja, hogy milyen óriási utat tett meg az önkormányzati rendszer.

Úgy fogalmazott:„ahogy haladtunk előre az időben, nagyon sokat csiszolódott az önkormányzatokkal kapcsolatos felfogás, a működésükről alkotott elképzelés és a központi kormányzatok viszonyulása is az önkormányzatokhoz”.

Hozzátette: a központi és a helyi hatalom érdekei sok esetben eltérőek ugyan, de van olyan közös cél, amely minden érdekellentétet felold: a közjó szolgálata.

A miniszter szerint a közigazgatásban dolgozók mindannyian arra szerződtek, hogy a közjót szolgálják.

Navracsics Tibor kiemelte, hogy január óta olyan lehetőség van a kezükben, amit ha jól kihasználnak, akkor az önkormányzatok, a területi politika és Magyarország, és ezáltal minden magyar polgár egyaránt nyertese lehet.

Az, hogy egy minisztériumi szervezetrendszerbe tartoznak az önkormányzatok, a kormányhivatalok, a területfejlesztés felépülő intézményrendszere és az európai uniós források hasznosítását szolgáló intézményrendszer, annak a lehetőségét adja meg, hogy„a hétköznapi életben is partnerek lehessünk és együttműködhessünk”– mutatott rá.

A tárcavezető reményei szerint a minisztérium meg tudja erősíteni azt a hagyományt Magyarországon, amely az önkormányzatok számára is térségi szemléletet, annak pénzügyi támogatását, térségi fejlesztéseket és ezáltal egy okosabb munka- és forrásmegosztást tesz lehetővé, miközben a finanszírozási struktúra átalakításával serkenti az együttműködő önkormányzatok körét.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere arról beszélt, hogy nélkülözhetetlenek a települések és nélkülözhetetlen az a közösségszervező erő is, amivel az önkormányzatoknak is köszönhetően a települések rendelkeznek. „Ezért mi mindig szövetséget kérünk és szövetséget is ajánlunk az állam irányába, hogy együttműködéssel találjuk meg a kor kihívásaira a megfelelő válaszokat” -fogalmazott.

A városvezető azt kérte a minisztertől és a kormánytól is, hogy szövetségesként tekintsen az önkormányzati világra, mert az árvízi védekezés is megmutatta, hogyha ez az együttműködés létezik, akkor a nemzet és a nemzet polgárai jól járnak. Úgy vélte, egy új önkormányzati ciklus kezdete arra is lehetőséget ad, hogy áttekintsék, a változások hol váltak be és hol van esetleg valamilyen korrekcióra szükség.

Cser-Palkovics András szerint egy ország, egy nemzet versenyképességét ma nagyban meghatározza, hogy az adott települések milyen életminőséget tudnak biztosítani az ott élő embereknek, bármilyen generációhoz is tartozzanak. Ezért nagyon fontos az, hogy az önkormányzatiság erősödjön, és a települések nagyságtól és elhelyezkedéstől függetlenül növekedni tudjanak – tette hozzá.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.