Orbán Viktor: átfogó stratégiai együttműködési program indul a Kongói Demokratikus Köztársasággal

Úgy döntöttünk a mai napon, hogy átfogó stratégiai együttműködési programot indítunk el a Kongói Demokratikus Köztársasággal

- jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, az afrikai ország elnökével, Félix Tshisekedivel folytatott tárgyalást követően adott sajtónyilatkozatában.

A magyar kormányfő kiemelte: soha korábban a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke nem járt Magyarországon, ezért Félix Tshisekedi látogatása bátran mondható történelmi jelentőségűnek.

Afrika jelentőségét nem lehet túlbecsülni, ez a kontinens óriási szerepet fog játszani a jövőben, az egész világ jövőjében - hangsúlyozta, hozzátéve: az előrejelzések szerint a következő húsz évben sok százmillió fővel nő majd Afrika lakossága.

Olyan óriási embertömegről beszélünk, amelyet európai fejjel nehéz elgondolni, hiszen Európában csökken a lakosságszám. Ennyi embert ellátni, oktatást biztosítani, munkahelyet adni, egészségügyi ellátást szervezni példátlan kihívás Afrika számára - közölte.

Orbán Viktor szavai szerint Afrikában meghatározó szerepet játszik a Kongói Demokratikus Köztársaság. Egy hatalmas és nagy ország elnökét köszöntjük itt, amely ország előtt nagy történelmi kihívások állnak - fogalmazott.

Hozzátette, Magyarország szerint átfogó Afrika-fejlesztési stratégiára van szükség, ezt az EU-ban már többször kezdeményeztük és most is képviseljük. De nem fogunk várni arra, míg Brüsszelben döntések születnek, hanem a saját részünket megindítjuk ebben a fejlesztési programban - közölte.

Orbán Viktor elmondása szerint Félix Tshisekedivel hétfőn egy átfogó stratégiai együttműködési program elindításáról állapodtak meg, amely egy gazdasági, egy infrastruktúrafejlesztési és egy oktatási pillérre épül majd.

Felidézte azt is, hogy a magyar-kongói kapcsolatok nem most indultak el: Magyarországnak Szerbiával közösen már van közös külképviselete Kinshasában, és kiadták az engedélyt a kongói képviselet megnyitására Budapesten.

A magyar-kongói együttműködés "gazdasági zászlóshajójaként" emelte ki azt a 600 millió dolláros, magyar vezetésű és részben magyar finanszírozású út- és hídépítési beruházást, amely Kongót köti majd össze Zambiával.

Magyarország a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, rámutatva: jelenleg a világ negyedik, jövőre pedig a világ második legnagyobb gyártója leszünk. Az ehhez szükséges nyersanyagok, különösen a kobalt éppen Kongóból származik, ezért ezen a téren egy háromoldalú együttműködésre is lehetőség nyílik majd - jegyezte meg.

Közel vagyunk egy megállapodáshoz a mezőgazdaság modernizációjáról, amelyben Magyarország a vetőmagtermelésben, a tej-, valamint az élelmiszerfeldolgozásban tud szerepet vállalni - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a két ország várhatóan meg tud állapodni a vízgazdálkodás területén is.

Felidézte, hogy a Hungary Helps ügynökség tizenkét fejlesztési és humanitárius programot hajtott végre Kongóban, valamint hogy a magyar egyetemek négy éve magyar állami ösztöndíjjal kongói hallgatókat is fogadnak.

Orbán Viktor rámutatott: a Kongói Demokratikus Köztársaság nemcsak mérete, rendkívül gazdag nyersanyag-lelőhelyei miatt fontos, hanem politikája, a térségben betöltött stabilizáló szerepe miatt is.

Magyarország ezt nagyra értékeli, ezért együttműködik a Kongói Demokratikus Köztársasággal a nemzetközi szervezetekben, és támogatja Kongó jelölését az ENSZ Biztonsági Tanácsába is - közölte Orbán Viktor.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.