Pengő Ferenc, 5300 Karcag PF 14
+36 30 223 8844
karcagtv@gmail.com
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
+36 1 457 7100
info@nmhh.hu

A Karcag TV Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács támogatási program keretében támogatja.
A Honvéd Kadét program iránt is nagy volt az érdeklődés a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium nyílt napján.
A Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium újabb nyílt napján az intézmény egyik másik népszerű képzésére, a Honvéd Kadét programra is sokan szeretnének jelentkezni- tudtuk meg Szűcs Judittól, az intézmény igazgatójától.
Szűcs Judit- igazgató
- Intézményünk csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz, ennek is az első szintjéhez. Ez azt jelenti, hogy nálunk beiratkozó diákoknak lehetősége van ebbe a programba bekapcsolódni. Ennek három feltétele van: a honvédelmi alapismeretek tantárgy tanulása, az, hogy magyar állampolgárok legyenek, valamint egy szabadidős tevékenységben való részvétel. A gimnáziumi képzésbe beiratkozó diákjaink automatikusan kadétok lesznek, a technikumi képzésben résztvevőknek felajánljuk. Elmondhatom, hogy 98 százalékban választják is. Miért jó kadétnak lenni? Egyrészt megismerkednek a honvédelem alapvetéseivel, másrészt pedig hihetetlen közösségformáló ereje van ennek a programnak, hiszen nem csak lövészeten vesznek részt, vagy küzdősportban tevékenykednek, hanem megtanulnak elsősegélyt nyújtani, újraéleszteni, tüzet gyújtani, tájolóval tájékozódni. Ezt mind-mind szabadidős tevékenység formájában végzik. Ezáltal sem a digitális eszközöket nyomkodják, hanem egymással töltik azt az időt, egymást segítik, egymást irányítják, illetve fogadják el a másik társuk irányítását. Úgyhogy összegezve a kadét program fantasztikus közösségformáló tevékenység. Mindemellett ösztöndíjra jogosít, és aki kadét és jól tanul, akkor havonta 59 ezer forintot tud kapni. Hogyha még technikumi tanuló, akkor még a másik 59 ezer forintra is jogosult lesz, így 118 ezer forintot tud egy jó tanuló kadét technikumi képzésben résztvevő diák havonta kapni.
A nyílt napon felállított kis börzén sok fiatal nézelődött és érdeklődött a Honvéd Kadét Program iránt. Az intézmény mindenkit tárt karokkal vár nemcsak erre a képzésre, hanem a többi szakra is.
Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.