Nemzetközi hírek

Turisták életét mentették meg magyar katonák Bosznia-Hercegovinában - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A HM közleménye szerint szombat…
Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján. A szakszolgálat szűkszavú közleményében azt írta, hogy a Rosztovi területen lévő Azov…
Elfogtak Budapesten egy 19 éves pakisztáni férfit, akit emberölés miatt kerestek a portugál hatóságok - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken…
A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára - jelentette…
Közepes erősségű földrengés volt pénteken délelőtt az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, a New York és Philadelphia közötti sűrűn lakott területen, az első jelentések szerint emberéletben…
Oroszország további 300 ezer katona mozgósítására készül június 1-jén - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Kijevben Alexander Stubb finn államfővel közös sajtótájékoztatóján. Arra…
Európában 2030-ra az elektromos és hibrid járművek eladásának (EV) részesedése várhatóan meghaladja az összes többi típusét és számuk eléri a 75 milliót az EY nemzetközi…
Az elmúlt hetekben újabb lépéseket tettünk annak érdekében, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatában újra beszélhessünk a kölcsönös bizalomról - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter…
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Karmelita kolostorban fogadta Enrico Letta korábbi olasz kormányfőt, akivel a közelgő magyar EU-elnökségi tervekről is tárgyalt - közölte az MTI-vel…
A NATO-nak \"kiszámítható\" és \"hosszú távú\" katonai segítséget kell nyújtania Ukrajnának, a támogatás dinamikáját több évre szóló ígéretre kell váltania a szövetség intézményesített keretei között…

Top hírek