Fontos az, hogy minden körülmények között emlékezzünk hőseinkre.



A koronavírus- járvány miatt a megszokottnál jóval szűkebb körben ugyan, de idén is lerótták tiszteletüket a karcagiak a doni katasztrófában elesettek, fogságba esettek előtt. A Kun Piétán több száz karcagi áldozat neve olvasható.


SZEPESI TIBOR, polgármester, Karcag (Fidesz- KDNP):>> Rájuk mindig emlékezni kell. Mindegy, hogy milyen időjárás van, mindegy, hogy milyen körülmények között. Főleg, ez a mai napon azt gondolom, nagyon fontos. Hiszen tudjuk, hogy az ott odaveszett magyarok, karcagiak milyen körülmények között vesztek oda a hazáért.


A második magyar hadsereg román, olasz és német csapattestekkel Magyarország mostani határaitól 1200 kilométerre, mintegy háromszáz kilométer hosszúságú arcvonalon védekezett. 1943. január tizenkettedikén a jelentős fölényben lévő szovjet csapatok áttörtek, és kezdetét vette az addig is több tízezres veszteséget elkönyvelő II. magyar hadsereg tragédiája. Az ezt követő hetekben a magyar katonák és munkaszolgálatosok tízezrei estek el

 KONCZ TIBOR, református lelkész:>> Az is feladatunk, hogy imádkozzunk a békesség Istenéhez, hogy soha többé ne történhessen meg hasonló. A mi időnkben és az utódaink idejében ne kelljen a magyar szabadságért, a magyar igazságért, a nemzetért vérünket ontani. És ne kelljen idegen nemzetek ellenében megvédeni magunkat. Ne kelljen ősi igazságért küzdeni.


Százharmincezren haltak hősi halált, fagytak meg a mínusz harminc fokos hidegben, vagy estek fogságba.


DR. PINTÉR ZOLTÁN, középiskolai tanár:>> A doni katasztrófa meggyőződésem szerint kollektív tragédiáink egyik legnagyobb eleme. Azonban katonai vereségként is értelmezhetjük, de hatásai messze túlmutatnak ezen. Gondoljunk csak bele, hogy társadalmi- politikai következménye, hogy a kiugrást előkészítő erők megacélozták elszántságukat a vereség hatására.


A hadsereg életben maradt tagjait április végén kezdték hazaszállítani a keleti frontról. A fogságba esettek évekig kényszermunkát végeztek a Szovjetúnióban. Közülük nagyon kevesen térhettek haza.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek