Minden iskolát és óvodát ki kell takarítani a téli szünetben

A téli szünetben minden iskolát és óvodát ki kell takarítani, ahol szükséges, a munkába a honvédséget is bevonják

- mondta a köznevelésért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Maruzsa Zoltán hozzátette: a köznevelési intézmények januárban is megkapják a fertőtlenítőszert, amelyből erre a célra havonta 300 ezer liter áll rendelkezésre.

Az általános iskolák január 4-én nyitnak, a középiskolákban egy hét digitális munkarend után január 11-én folytatódik a jelenléti oktatás a téli szünet után - jelentette be.

Maruzsa Zoltán jelezte, hogy a testhőmérséklet-mérések "maradnak", a pedagógusok, iskolai dolgozók, valamint a szünetben hazautazó, majd külhonból visszatérő kollégisták január 2-án és 3-án az Országos Mentőszolgálat tesztelési pontjain önkéntes és térítésmentes koronavírus-tesztelésen vehetnek részt.

Pozitív teszteredmények esetén adott helyeken időben meghozhatók a szükséges intézkedések - mutatott rá.

Az államtitkár a pedagógusoknak az elmúlt hetekben végzett csoportos tesztelésével összefüggésben emlékeztetett arra, hogy bár a részvételi arány kisebb volt a vártnál, az eredménynek örültek, mert mintegy 2 százalékos fertőzöttséget mértek, s ennek megfelelően sok intézményben tudtak a sikeres védekezést támogató intézkedést hozni.

Maruzsa Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a szünetben is kiemelten fontos a járvánnyal összefüggésben hozott szabályok betartása, a fokozott fertőzésveszéllyel járó helyzetek kerülése.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy jelenleg rendkívüli szünet egy-egy csoportot érintően 146 óvodában, vagyis az intézmények kevesebb mint 5 százalékában, az egész intézményt érintően pedig 79 óvodában és 42 általános iskolában van.

Az operatív törzs 393 általános iskolában egy-két osztályra, 31 általános iskolában az egész intézményre rendelt el digitális tanrendet, előbbi az intézmények 15, utóbbi az 1 százalékát teszi ki - mondta. Hozzáfűzte, hogy a középiskolások tantermen kívüli digitális munkarendben tanulnak. Maruzsa Zoltán közölte, hogy az esetszámok csökkennek.

Kitért arra, hogy a magyarországi köznevelés 13 075 feladatellátási helyen működik, ebből 10 942 helyen vannak tanulók, az elmúlt három és fél hónapban a feladatellátási helyek 37 százalékánál, 4099 helyen volt szükség a járvánnyal összefüggő tanügyi intézkedésre.

"Ez azt bizonyítja, hogy a védekezés alapvetően sikeres" - jelentette ki. Hozzáfűzte: "álltuk a sarat, a köznevelés rendszere a nehéz járványügyi helyzetben is működőképes maradt".

Maruzsa Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik a rendszer működőképességét biztosították.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek