Print this page

650 darab pajzsot adtak át

Az intézménynek több alapítványa van, a legnagyobb a Kátai Gábor Alapítvány, tőlük kapott most arcvédő pajzsokat a kórház. Az alapítvány évek óta folyamatosan támogatja az intézmény működését. Idén kimondottan védőeszközöket gyűjtöttek adományozóktól, márciusban már védőszemüvegeket adták át, most pedig védőpajzsokat. Összesen 650 darabot adtak át, így az intézmény minden dolgozója névre szóló, sterilizálható, masszív pajzsot kap.

Ezen kívül egy nagyobb adomány is érkezett az alapítványon keresztül, egy önjáró takarítógép - értéke közel 800.000 forint-, ezt a járó szakrendelésen használják, hiszen az ütemezetten előzetes időpont alapján, most is működik. Igen nagy felületű a várórész, a folyosó, itt nagy segítség a humánerőforrás számára ez a takarítógép.

A főigazgató ezúton is köszöni az alapítványnak, minden vállalkozónak, vállalkozásnak, magánszemélynek, aki valamilyen formában, akár csak jó szóval is, de támogatja, segíti a kórházi dolgozók munkáját. A múlt héten pizza adományt kaptak, s már van újabb élelmiszer felajánlás. Magánszemélyek is elkezdtek otthon sütögetni, hogy kicsit feldobják a dolgozók igen leterhelt napjait.

Mint a főigazgató elmondta, múlt hét óta a Kátai Gábor Kórház is kijelölt covid-ellátó intézmény, így a biztonság szempontjából is nagyon fontos az alapítvány védőeszköz támogatása. Ha valaki anyagilag segíteni szeretne, a Kátai Gábor Alapítványon keresztül megteheti, vagy közvetlenül, a kórház internetes elérhetőségén is jelentkezhet akár anyagi, akár eszközbeli támogatással. Mindkettőt  nagyon szívesen fogadnak és várnak és nagyon szépen köszönik az eddigi adományokat is minden jó szót - fogalmazott a kórház főigazgatója.