Tovább bővül a Tisza-tavi attrakciók kínálata, dőlnek a rekordok a turizmusban

A főszezonban az abádszalóki Tisza-tó Strandra érkezők, illetve a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján áthaladó kerékpárosok száma is megdöntött csaknem minden korábbi rekordot.

A főszezonban az abádszalóki Tisza-tó Strandra érkezők, illetve a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján áthaladó kerékpárosok száma is megdöntött csaknem minden korábbi rekordot. A júliusi nyitást követően hatvanezren váltottak belépőt a felújított strandra, míg a vízlépcsőnél számlált kerékpárosok száma már októberben elérte az egész évre várt hetvenezer főt, megdöntve a 2018-ban mért ötvenhétezres forgalmat.

Az eredmények már most alátámasztják, hogy a strandon és a hallépcső melletti területen összesen 495 millió forint uniós támogatás segítségével megvalósuló turisztikai infrastruktúra-fejlesztések kedvezően hatottak Abádszalók, Kisköre és a Tisza-tó térségének vonzerejére is.

„Eredményes szezonról tudunk beszámolni. 2015-óta folyamatos emelkedést mutat a hozzánk látogatók száma. Míg 2015-ben harminchétezer fő kereste fel a Tisza-tó Strandot, idén már ez a szám elérte a hatvanezer főt. Ezt kiegészítve a strandon áthaladó kerékpárosok számával, hetvenötezer látogatóról beszélhetünk 2020-ban” – mutatott rá Balogh Gyula, Abádszalók polgármestere.


Külön kiemelte, hogy az idei évben azt tapasztalták, hogy hétvégéken teljesen megtelt a város közel 160 szálláshelye, a későn foglaló vendégek már csak nehezen tudtak szállást foglalni. Ebben természetesen szerepe van a belföldi turizmus járvány miatti megerősödésének, de fontos szerepe volt a városban megvalósult vonzerő-fejlesztéseknek is. Reagálva az igényekre, a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával új vizesblokkokat, baba-mama szobát alakítanak ki a strand területén, és bővítik a sportoláshoz, kerékpározáshoz kapcsolódó szolgáltatások körét is.


A város szálláshelykínálata is minőségi előrelépés előtt áll. Közel 100 magánszálláshelyről tudnak, amely a Kisfaludy program támogatási lehetőségeire is támaszkodva felújítást, fejlesztést tervez a következő hónapokban.
A város saját infrastruktúra-fejlesztései is elindultak a turisztikai szezon zárása után. 2021-ben már nem csupán a Tisza-tóban, hanem a strand közelében, egy kisebb strandfürdőben is lehet majd fürdőzni, így a vendégek a Tisza-tavi Strand mellett a strandfürdő és az uszoda szolgáltatásait is igénybe vehetik abádszalóki tartózkodásuk alatt.


A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács is azon dolgozik, hogy újabb fejlesztések valósuljanak meg a Tisza-tónál. Ami máris látható, hogy a Tisza-tó, köztük az Abádszalók megközelíthetőségét is biztosító utak felújítása októberben elindult, és következő év tavaszáig több ütemben megtörténik.
Tovább folytatódik tehát Abádszalók és a Tisza-tó térségének megújulása, fókuszt helyezve a környékbeli attrakciókkal való együttműködésre – összegezte Balogh Gyula, polgármester.

A KÖTIVIZIG 2008 óta méri a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján áthaladó kerékpárosok számát. A kerékpárút Poroszló és Tiszafüred közötti hiányzó szakaszának átadása után a vízlépcsőnél is ugrásszerűen megnőtt a kerékpáros forgalom. A 2020 végére várt hetvenezeres álomhatárt már októberben átlépték, több korábbi éves és havi rekordot is megdöntve ezzel – számolt be a rekordokról Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének vezetője.

Az abádszalóki szabadvizű strand fejlesztéssel közös projektként a következő szezonra a Hallépcső mellett elkészül egy kétszintes, összesen kétszáz négyzetméter hasznos alapterületű frissítő, pihenő pont.

A Hallépcső a kerékpárosok és természetbarátok körében is egyre népszerűbb. Számukra jó hír, hogy az épületben mosdók és büfé is helyet kap, körteraszáról pedig egész éveben jó rálátás nyílik a Hallépcső felső szakaszára – emelte ki Fejes Lőrinc, hozzátéve, hogy az előttünk álló időszakban a Magyar Kajak-Kenu Szövetség gondozásában elkészülnek a Kiskörei Hallépcső és a Vízlépcső közötti területre tervezett raftingpálya kiviteli tervei is. A tervek szerint 2022-tól pedig elkezdődhet a két pályás vadvízi evezős pálya és a kiszolgáló létesítmények kivitelezése is.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.