Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az elmúlt napon hét személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Kunszentmárton belterületén 2020. október 20-án 14 óra 30 perc körül. A biciklis haladása során a felezővonalig kerekezett, áttért a szemközti forgalmi sávba, majd onnan vissza kívánt térni a menetiránya szerinti jobb oldalra, amikor egy mögötte, vele azonos irányba közlekedő tehergépkocsi elsodorta. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Szolnoki Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást kezdeményezett egy helyi lakos ellen, aki gépkocsival úgy közlekedett Szolnokon, a Verseghy úton 2020. október 20-án 11 óra 20 perc körül, hogy őt a bíróság a gépjárművezetéstől 12 hónap időtartamra eltiltotta. Az egyenruhások előállították a 29 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra, majd meghallgatását követően az őrizetbe vételéről határoztak.  

Ugyancsak eltiltás hatálya alatt közlekedett gépjárművével az a helyi lakos, akit Kisújszállás belterületén ellenőriztek a rendőrök 2020. október 20-án 4 óra 30 perc körül. A járőrök a 43 éves jogsértőt előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, majd meghallgatását követően az őrizetbe vételéről határoztak.

Az illetékes rendőrkapitányságok járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt folytatnak eljárást.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.