Kitüntető ünnepség a megyeházán

A Megyeháza Dísztermében ünnepi megemlékezésen adták át a megyei díjakat, elismeréseket, összesen negyvenötöt. Az ünnepségen részt vett Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízott, Borbás Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke, Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Kállai Mária, F. Kovács Sándor, dr. Fazekas Sándor és Pócs János országgyűlési képviselő.

- A mai megemlékezés évek óta bejáratott forgatókönyvét a járványügyi veszélyhelyzet felülírta, mint annyi más dolgot is idén az életünkben. Mai ünnepségünk abban is különbözik a megszokottól, hogy most nincsenek velük a jász- és a kunkapitányok, s nem hoztuk be a történelmi zászlókat, a díszterem sem telt meg, az elismeréseket is kísérők és családtagok nélkül vehetik át a díjazottak – hangsúlyozta Hubai Imre beszédében, majd szólt arról is, hogy az elmúlt hónapokban az életünk ritmusa megváltozott. A stabil gazdasági és szociális háttér, a család és barátok összetartó ereje mindennél többet ér.

Ezt követően adták át a 17 megyei kitüntetést, díjat. Az alábbiakban a karcagi díjazottakat mutatjuk be.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a megye fejlődésének elősegítése, felemelkedésének előmozdítása, hírnevének gyarapítása, értékeinek növelése érdekében kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységet a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉÉRT DÍJ adományozásával ismeri el. A díjat Hubai Imre lenök és Borbás Zoltán alelnöktől dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, a földügyi szabályozás érvényesítésének koordinálásáért felelős kormánybiztos, egykori vidékfejlesztési és földművelésügyi miniszter vehette át.

A megye gazdasági életében, a terület- és településfejlesztésben, az ipari, a mezőgazdasági, a kereskedelmi, a műszaki és egyéb területeken kimagasló szakmai, hivatásbeli érdemeket elérő személyek és közösségek elismerésére alapította a közgyűlés a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI GAZDASÁGI DÍJ-at kapott a Karcagi Cserhát Mezőgazdasági Kft. - a díjat Dániel Csaba ügyvezető vetet át.

A megye kulturális életében jelentős alkotó, szervező tevékenységet végző, hosszú ideje kimagasló színvonalú eredményeket elérő, a közművelődés korszerű formáinak és módszereinek kidolgozásában és megtartásában, hagyományőrzésben résztvevő személyek és közösségek elismerésére alapított JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI DÍJ-ban részesült dr. Nagy-Molnár Miklós György, etnográfus, a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója.

A megye művészeti életének - zene, táncművészet, képzőművészet, irodalom és színházművészet, építőművészet, film, fotóművészet - fejlesztése területén kiemelkedő alkotó munkát végző, a megye szellemi életét gazdagító, művészeti hagyományokat ápoló személyek és közösségek elismerésére alapította a Közgyűlés a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI DÍJ-at, melyet dr. Kenyeresné Zagyva Ágnes, festőművész, a karcagi Györffy István Általános Iskola nyugalmazott rajz és matematika szakos pedagógusa vett át. az ünnepségen.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a megye szociális ellátása, a gyermek és ifjúságvédelem érdekében példamutató, kiemelkedő tevékenységet kifejtő, a gondozás, a megelőzés területén jelentős eredményt hozó, az ellátást bővítő személyek és közösségek elismerésére alapította a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI SZOCIÁLIS DÍJ-at. E díjat vehette át Czíziné Örlős Katalin, a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekek Átmeneti Otthonának intézményvezetője.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek