Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos és öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

A megye rendőrei az elmúlt napon négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek, valamint hét személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2020. július 24-én 10 óra 15 perc körül Törökszentmiklós belterületén, amikor egy kereszteződésben nekiütközött egy neki jobbról érkező elektromos kerékpárnak. A baleset során az elektromos kerékpárral közlekedő személy – az előzetes vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Szintén egy helyi lakos 2020. július 24-én 14 óra 10 perc körül Törökszentmiklós belterületén - egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kerékpárját tolva kívánt áthaladni az úttesten, amikor egy jobbról érkező személygépkocsi elsodorta. A kerékpárral közlekedő személy - az előzetes vélemény alapján – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A járművezetőkkel szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés mindkét esetben negatív eredményt mutatott. A rendőrség vizsgálja a balesetek körülményeit.

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a kereszteződéseket és kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket minden körülmények között, - az igénybe vett közlekedési eszköztől függetlenül - fokozott figyelemmel és körültekintéssel közelítsék meg! A megelőzés a legjobb és legbiztosabb eszköze a balesetek elkerülésének, éljünk vele!

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.