Ballagás a Kovátsban

Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye két nyolcadikos osztálya és szüleik számára külön-külön rendezték meg a ballagási és a tanévzáró ünnepséget. Mindkét osztálytól az iskolavezetés nevében Plósz Csilla intézményvezető vett búcsút.



- Egy olyan ünnepi alkalom miatt gyűltünk ma össze, amely iskolánk életének évről-évre megismétlődő, szerves része, de diákjaink csak egyszer élhetik át ünnepeltként. Az általános iskolai ballagásra minden nyolcadikos tanuló izgalommal és várakozással készül, hiszen ez az esemény az első jelentős állomás minden ember életében. A ballagás egy korszak lezárása, fordulópont diákjaink életében, hiszen elhagyni készülnek szűkebb kis közösségünket és kinyílik számukra a világ, elindulnak az önállósodás, a felnőtté válás útján. Bár még fiatalon állnak itt előttünk, de ők is érzik e nap jelentőségét - hangsúlyozta Plósz Csilla, aki szerint ez az év különleges volt, mert a tanév március közepén majdnem véget ért. Üres volt az iskola, üresek a tantermek, nem voltatok itt. - A távoktatás kihívások árán működött, de valójában még nem tudjuk, hogy milyen sikerrel. Ha lelkiismeretesen dolgoztátok végig az elmúlt három hónapot, az elkövetkezendőkben sem kell nagyobb problémákkal megküzdenetek. Egyet ne felejtsetek soha: a tudás a tiétek, azt tesztek vele, amit akartok. Egy eszköz, ha jól sáfárkodtok vele, akkor eligazodtok a világban, ha nem, akkor sokszor megvezetnek benneteket. A mai napon egy kihívásokkal teli tanévet is a hátunk mögött hagyunk. A Kováts Mihály Tagintézményünk felújítási munkálatai miatt a tanévet nem a megszokott módon kezdtük, nem a megszokott helyen, nem is együtt az egész iskola, hiszen három helyszínen folyt az oktatás, amely nem volt könnyű nektek és tanáraitoknak sem, de úgy gondolom, hogy közösen összefogva legyőztük a felmerülő nehézségeket. A ballagás ünnepi hangulatában a búcsúzás küszöbéhez érve, két élmény, érzés, vágy van egyszerre a szívben: az egyik visszanézni kíván az elmúlt időkre, a másik kíváncsian készül a jövőre. A múló idő fölötti elmélázás könnyet csal a szemekbe, szomorúságot lop a szívbe, de a jövendőre való felkészülés öröm és várakozásteljes. Nehéz a búcsú és az elválás, hiszen kicsi gyermek korotok óta itt voltatok biztonságban védő, óvó és irányító kezek között. 2012 szeptemberi tanévnyitón szüleitek kezét szorongatva kicsit bátortalanul ugyan, de nagyon nagy kíváncsisággal léptétek át iskolánk küszöbét, de minden pedagógus szívvel-lélekkel segített nektek eligazodni a betűk, számok, az új ismeretek világában. Legfőbb feladatunknak tekintettük, hogy lehetővé tegyük számotokra az igazi emberi kincsek gyűjtését - ismeretek, tudás, akaraterő, küzdeni tudás, kitartás, örömérzés, szeretet, emberség, barátság, közösségi érzés, tolerancia, türelem. Ha ezeket nyolc év alatt sikerült megtalálnotok, akkor rakjátok most lelki tarisznyátokba és vigyétek magatokkal az előttetek álló hosszú-hosszú vándorútra. Büszkék vagyunk sikereitekre, iskolánk jó hírnevéhez közületek sokan hozzátettek. Köszönetet szeretnék mondani a szülőknek is azért, hogy velünk együtt tudtak munkálkodni, nevelgetni, formálgatni titeket. Kívánok továbbra is sok erőt és egészséget mindnyájuknak, hogy a jövőben is igazi családi háttér állhasson gyermekük mögött - mondta Plósz Csilla, aki megköszönte a kollégái áldozatkész nevelő-oktató munkáját, a technikai dolgozók munkáját is, akik szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a diákok  jól érezzék magukat az iskolánkban.

Ezt követően a végzősöktől az osztályfőnökök vettek búcsút. A 8. a osztályt Csabai Nóra, a 8.b tagjait Marik Mátyás eresztette el néhány gondolattal és jelképesen egy-egy lufival is az iskolából.

A köszöntők után jutalmakat adtak át.

A 8.a-ból Ferenczi Linda Julianna és Szabó Veronika Mária vett át könyvjutalmat Török Csilla tagintézmény-vezetői feladatokkal megbízott intézményvezető-helyettestől és Plósz Csillától.

A 8. b-ből "Iskoláért Plakettet" - Györfi Lajos szobrászművész, iskolánk volt tanítványának alkotását Hunyadi Emese vehetett át Plósz Csillától. Lévainé Kovács Róza intézményvezető-helyettestől és Török Csillától könyvutalványok vett ét kimagasló sport vagy tanulmányi munkáért Bakó Sándor, Balogh Nóra, Farkas Viven Cintia, Hunyadi Emese, Jánosi Rebeka és Szatmári Ádám. Laczik Dénesné, a Kováts-os Gyermekekért Egyesület elnöke a szülői munkaközösségek vezetőinek köszönte meg munkáját egy-egy virággal.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.