Hatályba lépett a megyében az új megyei területrendezési terv

Hatályba lépett a megyében az új megyei területrendezési terv. Ezt ismertette sajtótájékoztatón Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, illetve Mészáros János megyei főépítész.


Elhangzott, a terv egyeztetése éveken át zajlott. Létrejötte eléggé küzdelmes volt, hiszen központilag annyi módosítást megért időközben, hogy inkább új törvényt hoztak rá. A három megyei elnök alatt zajló folyamat végén aztán beköszöntött a járvány, így elnöki hatáskörben született meg végül a rendelet.

 


Hubai Imre hangsúlyozta, a 4 új övezetet is tartalmazó terv segíti a gazdaság újraindítását, a települések fejlesztési munkáját.
A terv különlegessége még az, hogy országos szinten is az elsők között lépett hatályba.
Ezt követően Borbás Zoltán megyei alelnök mutatta be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár kötetet. Mint mondta, a víz értékét az mutatja meg jól, ha kiszárad a kút. Az értéktár pedig egy apadó kútból merít, ment át a jövő generációjának.


Az új, második kiadás immár 71 értéket mutat be magyarul és angolul. Ötszáz példányban készült, mind a 78 megyei település kap belőle és könyvtárakba is eljut.
Hubai Imre elmondta, a megyei értéktár szerencsére folyamatosan bűvül, évente 2,3, esetleg 5 érték kerülhet bele.
A sajtótájékoztatón jelen volt még Rózsa Lajos, a megyei értéktár bizottság elnöke is. szolnoktv

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek