Több mint hetven kórházba, szervezethez szállítottak védőeszközöket

Több mint hetven kórházba és más, a védekezésben résztvevő szervezetnek szállítottak védőeszközöket szerdán és csütörtökön - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: orvosi maszkokat, szájmaszkokat, védőruhákat, védőkesztyűket és arcvédőket szállítottak illetve szállítanak ki.

Beszámolt arról is, hogy megkezdték a munkát a kétszáz gondozottnál több embert ellátó idősotthonokban az intézményparancsnokok, akik felügyelik az intézményeken a járványügyi előírások betartását és a készletgazdálkodás rendjét.

Bejelentette továbbá, hogy hatályba lépett - az Agrárkamara előzetes kezdeményezése alapján kidolgozott - kormányrendelet, amely részletesen szabályozza "a Magyarországgal szomszédos államból az agrárágazat munkaerőigénye biztosítása céljából beutazni szándékozók beléptetésére vonatkozó szabályokat".

Mint mondta, ezek az agrárdolgozók lehetnek a szomszéd ország állampolgárai vagy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok. Közölte azt is, hogy az érkező csoportok Ukrajna felől Záhonyban, Románia felől Nagylaknál léphetnek be az országba.

Elmondta azt is, hogy a beléptetés feltétele, hogy a munkáltató a beléptetés tervezett időpontja előtt 48 órával értesítse a záhonyi illetve nagylaki határrendészeti kirendeltséget, a bejelentésnek tartalmaznia kell az agrárdolgozó nevét, személyazonosításra alkalmas okmányának számát, a tervezett munka és a szálláshely címét, valamint a munkavégzés tervezett időpontját. A bejelentés másolatának az átléptetés során is rendelkezésre kell állnia.

A beléptetés feltétele továbbá az egészségügyi vizsgálat is, csak az az agrárdolgozó léphet be az országba, akinél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja. A munkáltatónak a beléptetés előtt három nappal értesítenie kell a járványügyi hatóságot is.

Kiss Róbert szólt arról is, hogy az agrárdolgozónak 14 napra munkahelyi karanténba kell kerülnie, ennek során a munkáltató szervezi a szállás és a munkavégzés helye közötti szállítást, biztosítja az étkeztetést, és koronavírus-fertőzés gyanúja esetén a munkáltatónak egy órán belül értesítienie kell a magyarországi járványügyi hatóságot.

Az agrárdolgozók kiléptetését is 48 órával korábban be kell jelentenie a munkáltatónak a határrendészeti kirendeltségnek és a járványügyi hatóságnak is. A részletes szabályok megtalálhatók a rendőrség internetes oldalán, a www.police.hu oldalon is.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint szerdán 870 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 956 van érvényben. Szerdán 22 esetben intézkedtek a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben, a rendőrség március 12. óta 1545 szabályszegővel szemben intézkedett.

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben szerdán 457 esetben intézkedtek a rendőrök, ebből 227-en figyelmeztetést,115-en helyszíni bírságot kaptak, 65 ellen pedig feljelentést tettek. A rendőrség március 28-a óta ellenőrzi a kijárási korlátozások betartását, azóta 46 686 intézkedésre volt szükség.

Egy kérdésre válaszolva elmondta: a gyermek és különélő szülője közötti kapcsolattartási jogot a kijárási korlátozás nem érinti, ennek "szóbeli közlését" elfogadják alapos indoknak a rendőrök az ellenőrzéskor.

Kiss Róbert elmondta azt is, hogy vidéken a védelmi intézkedések új szabályait ellenőrzi a rendőrség, szerdán 59 esetben kellett intézkedniük, ebből 37 volt figyelmeztetés, 9 helyszíni bírság, 13 pedig feljelentés.

Elmondta azt is, 331-re emelkedett a járványüggyel kapcsolatos büntetőeljárások száma: rémhírterjesztés miatt 83, közveszéllyel fenyegetés miatt 27, csalás miatt 104, járványügyi szabályszegés miatt 20 büntetőeljárás indult, a gyanúsítottak száma 62.

A határforgalomról elmondta, a belépő teherforgalomban Rajkánál két óra, Tompánál három óra, Ártándnál és Csengersimánál egy-egy óra a várakozás, kilépő teherforgalomban Csanádpalotánál és Ártándnál egy-egy órás a várakozás. A belépő személyforgalomban Röszkénél egy, Nagylaknál két óra a várakozás.

(MTI) Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek