DIGITÁLIS OKTATÁS EDDIGI TAPASZTALATAI

A Karcagi Általános Iskolai és Alapfokú Művészeti Iskola mindhárom tagintézményében zajlik a távoktatás.

A digitális munkarend kihirdetésé után az első feladat az volt, hogy a szülőket telefonon, e-mailen tájékoztatták az osztályfőnökök a megváltozott helyzetről. Ezután nyilatkoztak a szülők, hogy mennyi és milyen digitális eszköz áll a rendelkezésükre, van-e internet - mondta Plósz Csilla intézményvezető.

Az Erkel Ferenc Tagintézményben valamennyi pedagógus gördülékenyen vette a digitális oktatásra való átállást. Minden növendéknek biztosított otthonában IKT eszköz (laptop, asztali számítógép, okostelefon) melyek elősegítik a Messenger Videochat alkalmazást, az élő művészeti iskolai óra megtartását. A gyerekek és tanáraik egyaránt szeretik az oktatásnak ezt a módját, itt a növendék és a tanár személyesen is tud beszélgetni a gyerekkel.

A Kiskulcsosi tagintézményben több háztartásban csak okostelefon van, néhánynál csak 1, így több gyerek is azt az egyet használja, ami gondot okoz. A házi feladatokat a KRÉTA felületén jelölték ki, az osztályfőnökök a Facebook zárt csoportokat hoztak létre, ahol megkezdődött a tananyagok közzététele, folyamatos a kapcsolattartás, videohívás. A feladatokhoz kapcsolódnak internetes ajánlások, digitális tananyagok, amelyek elősegítik a tananyag megértését és gyakorlását. A tanulók által elkészített munkadarabok és írásbeli feladatok fotóját meghatározott időre kell visszaküldeni. A pedagógusok komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy segítsék a gyermekek haladását a tananyagban.

A Kováts Mihály Tagintézményben sok tanulónál hiányosság merült fel, a felsősöknél van telefon és internet de asztali gép/laptop nincs. Az alsósoknál a szülőknek van csak telefonja, így a nevelőtestület az analóg alapú távoktatást választotta. A tanítás-tanulás legfőbb eszközei továbbra is a tantárgyakhoz kapcsolódó tankönyvek, munkafüzetek, füzetek és a pedagógusok által készített feladatlapok, amit hetente osztanak ki. Hétfő délelőtt történik a heti névre szóló csomagok összeállítása, délután a kiosztása. A beérkezett feladatlapok 1 hétig karanténba kerülnek, ezt követően történik pedagógusonkénti szortírozása, javítása, értékelése.

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek