Helyi hírek
április 18, 2024
Éledezik a berekfürdői strand. A főszezon ugyan még messze, a drágulás viszont már megérkezett. Az éves bérlet a tavalyi hetvenkétezer forint helyett idén nyolcvanötezer forintba kerül. HEGEDŰS ATTILA:Mindenütt drágaság van, tehát ez, én úgy mondom, én vele élek, ezzel a drágulással. Most ezzel nem tudok mit csinálni, tehát én ezzel úgyvagyok vele, hogy ez van. Az az igazság, hogy mindent a háborúrafognak. Az Energiaügyi Minisztérium decemberi rendelete alapján januártól a nem lakossági fogyasztók- például a gyárak, a vállalkozások és a fürdők- vízdíja a duplájára emelkedett. A csatornadíjak pedig két és fél- háromszorosára drágultak tizenkét év után.TÓTH LÁSZLÓ: Valahol érthető, de túlságosan emelkednek. Például énnekem állandó bérletem van itt, Berekfürdőbe és szóval ez is tízezer forinttal emelkedett, merthogy emelkedni kell neki, az oké, valamennyit, de eztazért sokallom. Narráció: A Magyar Fürdőszövetség szerint a közüzemi díjak emelkedése egy kisebb vagy közepes fürdő számára éves szinten tízmilliós nagyságrendű többletköltséget, míg egy nagyobb fürdő esetében akár százmilliót is meghaladó költségnövekedést jelenthet.
Helyi hírek
április 16, 2024
Helyi hírek
április 15, 2024

Videótár

Friss hírek

Nézd online

Nézd online

Lakossági tájékoztató

Kormányzati intézkedések
Gondosóra

Top hírek